3×3: A második napon is bezsebelték az ezüstöt a lányok

Két szoros csoportmeccset követően az U21-es Nemzetek Ligája második debreceni fordulójában is bejutott a döntőbe női csapatunk. A fináléban újra a franciák vártak rájuk, ám a tegnapi sima vereséggel ellentétben ezúttal hatalmas csatát hozott az összecsapás, melyen végül hosszabbítás után 21-19-re alulmaradtunk. A fiúk ugyan megszerezték első sikerüket Katar ellen, ám a későbbi győztes Ukrajnától elszenvedett vereségnek köszönhetően végül a negyedik helyen zárták a napot.

0

DSC_9463-300x168 3×3: A  második napon is bezsebelték az ezüstöt a lányokA szerdai nap első magyar érdekeltségű mérkőzésén Moosz Milán vezette férfi csapatunk találkozott Katar legjobbjaival. Mindkét gárda két vereséggel zárta az előző fordulót, így előzetesen nagy csatára volt kilátás, és nem is hazudtolták meg magukat a csapatok. Kissé lassan lendültek bele a mieink, sokáig csak futottak az eredmény után de a találkozó feléhez érve Kertész és Geröly dupláival sikerült kiegyenlíteni, sőt utóbbi büntetőivel már a vezetést is sikerült átvenni (10-9). Simon Benedek és Mohhammed Abbasher külön csatája következett, felváltva dobták a kosarakat, majd a végjátékhoz közeledve Geröly duplájával és Kertész két közelijével sikerült meglépni hárommal (17-14). Nem adta fel az ellenfél, sőt nem sokkal a vége előtt egy palánkos hárompontossal már ők vezettek 19-18-ra. Az utolsó percben helyén volt a magyarok szíve, Simon büntetőjével előbb egalizáltak, majd két jó védekezéssel és két Kertész kosárral meg is szerezték a győzelmet.

Valami lehetett a levegőben, hiszen nem sokkal később a lányok is nagyon álmosan kezdtek, az egy nappal korábban 10 ponttal vert Románok alaposan meglepték a mieinket, sőt a kezdeti minimális fórjukat a mérkőzés derekán egy 5-0-s periódussal fejelték meg (5-11). Halmágyi Kata vette hátára övéit, hatékony palánk alatti játékával megkezdték a felzárkózást, s mivel a védekezés is kezdett összeállni, így folyamatosan olvadt a hátrány, olyannyira, hogy a center 1+1-es akciójával már magyar vezetést mutatott az eredményjelző (12-11). A hajrá is Dávid Miáéknak sikerült jobban, így az utolsó percre nem maradt kérdéses a győztes kiléte, s ha a vártnál nehezebben is, de végül 18-15-re hazai siker született.

Férfi csapatunk a jó erőkből álló Ukrajna ellen harcolhatta ki a döntőbe jutást, akik egy 5-1-es kezdéssel gyorsan letörték Arnóczy Áronék lelkesedését. Kertész és Simont fújt volna ébresztőt egy-egy kosárral, de így is 3-6-al mehettek az első szünetre a csapatok. A folytatásban Kertész duplájával zárkóztunk, de továbbra is nagyon sok volt a hiba, ráadásul korán kigyűltek a magyar csapathibák, melynek köszönhetően ismét szép lassan megléptek az ukránok. Érezhetően jóval frissebb volt a szerdán még csak első meccsét játszó rivális, így a végére már nem sok kérdés maradt, 21-11-re diadalmaskodtak.

A női nemzeti csapat is Észak-Kelet-i szomszédaink ellen harcolhatta ki a finálét, s ezúttal is lemásolták az erősebbi nem produkcióját, hiszen korán hátrányba kerültek. Mindkét csapat a palánk alól igyekezett érvényesülni, nagyon fizikális csata folyt a pályán, melyből kezdetben rendre az ukránok jöttek ki jobban. A meccs felénél már 9-5-re is mentek, ám ekkor valahonnan ismét új erőre kaptak Halmágyiék, olyannyira, hogy 10 pontnál utolérték ellenfelüket. Ezt követően ugyan ismét hátrányba kerültek, de Dávid a legjobbkor talált be kintről, a meccs során először előnyhöz juttatva övéit (12-11). Innen már nem volt megállás, a lányok valósággal bedarálták a végére nagyon elfáradó ellenfelet, s 18-11-es győzelmükkel a keddi naphoz hasonlóan bejutottak a döntőbe, ahol tegnapi naphoz hasonlóan Franciaország várt rájuk.

A fináléban már az első percekben látszott, hogy sokkal inkább sikerül felvenni a kesztyűt, melynek ékes bizonyítékaként 4-4-el vonulhattak a csapatok a tv-szünetre. A folytatásban is egyenrangú ellenfelei voltunk az eddig mind a négy állomást megnyerő galloknak, sőt a feléhez érve Holcz duplájával, majd 1+1-es akciójával sikerült hárommal meglépni (11-8). Gyorsan megrázta magát az ellenfél, egy 4-0-s sorozattal szempillantás alatt fordítottak, melyet meg is tartottak az utolsó percekig (13-14). Nem sokkal később Halmágyi révén már újra nálunk volt az előny, de a hajrához közeledve három egymást követő kosárral ismét kettővel mentek a franciák. AZ utolsó percben Holcz faragott a hátrányból, sőt Tőczik néhány másodperccel az órán kiegyenlített, így jöhetett a hosszabbítás (19-19). A ráadást az rivális kezdhette, s nem is bízták a véletlenre, rögtön az első támadásból megnyerték a meccset egy duplával.

A lányok ezzel az első naphoz hasonlóan ezüstéremmel zárták az U21-es Nemzetek Ligája fordulót, s bár egy kicsit szomorkodtak az elvesztett döntőt követően, nem lehetnek csalódottak, hiszen óriási csatára késztették korosztályuk egyik, ha nem a legjobb csapatát.

U21-es Nemzetek Ligája – 5.forduló

Ukrajna – Románia (női) 21-7

Katar – Magyarország (ffi) 19-21

Csehország – Katar (női) 21-3

Franciaország – Románia (ffi) 21-14

Magyarország – Románia (női) 18-15

Ukrajna – Magyarország (ffi) 21-11

Franciaország – Katar (női) 21-11

Csehország – Románia (ffi) 20-18

Ukrajna – Magyarország (női) 11-18

Katar – Ukrajna (ffi) 16-21

Csehország – Franciaország (női) 15-16 (h.u.)

Franciaország – Csehország (ffi) 21-20

döntők:

Magyarország – Franciaország (női) 19-21 (h.u.)

Ukrajna – Franciaország (ffi) 16-14

Csütörtöki menetrend :

14:40 Csehország – Románia (női)

15:05 Franciaország – Magyarország (ffi)

15:30 Ukrajna – Katar (női)

15:55 Katar – Románia (férfi)

16:30 Franciaország – Románia (női)

16:55 Csehország – Magyarország (férfi)

17:20 Magyarország – Katar (női)

17:45 Ukrajna – Románia (férfi)

18:20 Csehország – Franciaország (női)

18:45 Franciaország – Csehország (ffi)

19:10 Ukrajna – Magyarország (női)

19:35 Katar – Ukrajna (ffi)

20:10 női döntő

20:35 férfi döntő