Extázisban kézilabdázva győztük le a bajnoki címre vágyó Siófokot

Varázslat a Hódos csarnokban: a DVSC SCHAEFFLER női kézilabdacsapata nagyszerű játékkal borította a papírformát, s ötgólos különbséggel múlta felül a világválogatottnak is beillő Siófok együttesét.

0

Kézia-300x200 Extázisban kézilabdázva győztük le a bajnoki címre vágyó SiófokotFotó: Égerházi Péter

„Nincs vesztenivalónk” – ezzel a felütéssel harangozta be a DVSC SCHAEFFLER női kézilabdacsapatának honlapja a Siófok KC elleni, vasárnapi rangadót, amelynek előzetesen egyértelműen a Bajnokok Ligájába vágyó Balaton-partiak voltak az esélyesei, egy debreceni győzelem példának okáért tizenkétszeres pénzzel kecsegtetett a fogadók számára. A két együttes legutóbbi tizenegy bajnokiján nem termett babér a mieinknek, legutóbb öt évvel ezelőtt tudtunk győzni a siófokiak ellen, így ezúttal is kőkemény összecsapásra készülhettünk. Mindkét oldalon voltak fontos hiányzók, a Lokinál sérülés miatt Aleksandra Vukajlovicsot és Jelena Deszpotovicsot kényszerült mellőzni a szakmai stáb, a vendégeknél pedig Nerea Pena egy családi tragédia, míg Bent Dahl vezetőedző felesége betegsége miatt nem utazott a cívisvárosba.

Remek hangulatban és öt védéssel indult a találkozó, s bár az első gólt Tóvizi révén a mieink szerzeték, a Laura van der Heijden vezette balatoniak hamar fordítottak, s tizenegy percig kézben tartották a mérkőzést. A vendégek kapujában Eckerle megbabonázta a debreceni vezért, Kovács Annát, s a szerencse sem állt mellénk, Arany Rebeka két lövése is a kapufa tövéről pattant vissza a mezőnybe. Camille Aoustin ejtésével már a tizedik percre eljutottak hatig a vendégek, de a francia balszélső találatát négyperces gólcsend követte, a DVSC ellenben háromszor is eredményes volt, Hornyák Dóra hálószaggató bombáival egyenlítettünk, Kovács Anna zseniális csuklómozdulattal elővezetett lövése után pedig a vezetést is megszereztük. A kezdeti rohanás után feljavult a debreceni védekezés, elsősorban Bordás Rékát lehetett dicsérni, aki testi épségét nem kímélve állította meg a siófoki lövőket. A játék képét jól mutatta, hogy a félidő kétharmadánál a siófokiak megbízott trénere kért először időt, de a vendégek továbbra is körülményesen és pontatlanul kézilabdáztak, míg a mieink a közönség támogatását élvezve gyors támadásokkal igyekeztek felőrölni ellenfelüket. Kovács labdaszerzését követően először vezetett három góllal a mérkőzésen a házigazda, ám a siófokiak nem hagyták magukat lerázni, s az ex-ferencvárosi Snelder ejtésével egyetlen találatra zárkóztak. A játékrész hajrájára azonban Giegerich lehúzta a rolót, ráadásul Tomori Zsuzsanna és Kiss Nikoletta is szokatlanul sok technikai hibát védett, a DVSC pedig jó helyzetkihasználásának köszönhetően ötgólos előnyben vonulhatott pihenőre (16–11).

A fordulás után sem hagyott alább a mieink lendülete, Vámos Petra sorozatban háromszor is megzörgette a cserekapus Szikora hálóját, míg a vendégek Niombla révén hat perc elteltével, nyolcgólos hátrányban találtak be először a félidőben. Sokáig nem ünnepelhetett az ellenfél, Vámos azonban beállóból újabb gólt szerzett, majd Arany is betalált, Aoustin labdaeladása után így a tízgólos különbségért is támadhatott a DVSC SCHAEFFLER. Hornyák lövését hárította Szikora, a Siófok pedig bizonyította, miért emlegetik a bajnokesélyesek között, s négy perc alatt négy gólt lőve visszaállította a félidei különbséget. Lélektanilag a legjobbkor villant meg Bordás és Vantara-Kelemen, akik fontos találatokkal válaszoltak a siófoki lerohanásokra, ám a túloldalon van den Heijden megállíthatatlannak bizonyult, így 26–22-nél ismét a szívükhöz kaphattak a debreceni szimpatizánsok. Köstner Vilmos arcáról ebben a helyzetben is a nyugalom sugárzott, s ezt a mentalitást az időkérés során játékosaiba is átültette, akik a hajrában már türelmesebben, nyugodtabban járatták a labdát, hiszen tudták, az idő nekik dolgozik. Támadásban és védekezésben is egymást múlták felül a debreceni lányok, míg a vendégeknél van den Heijden mellé senki nem tudott felnőni, így egyre közelebb kerültünk a bombameglepetéshez. Hornyák bombagólja aztán minden nyitott kérdést lezárt, három perccel a vége előtt héttel vezetett a Debrecen, s bár a hajrában némileg kozmetikázott az eredményen a vendégcsapat, összességében semmi sem veszélyeztette a házigazda sikerét. Végül ötgólos különbséggel, 30–25-re múltuk felül a Pena nélkül is világválogatottnak beillő Siófokot, a csarnokban körbesétáló debreceni hölgyeket vastaps köszöntötte, ami nem is meglepő, hiszen minden papírformára fittyet hányva, űrkézilabdát bemutatva ütötték ki a Bajnokok Ligába vágyó ellenfelüket. Szép volt, csajok!

Női kézilabda NB I, 7. forduló

DVSC SCHAEFFLER – Siófok KC 30–25 (16–11)

Hódos csarnok, 1100 néző. Vezette: Hargitai, Markó

DVSC: Giegerich – Arany 3, Kovács A. 6, Tóvizi 2, Hornyák D. 4, Vámos 8, Vantara-Kelemen 1

Csere: Bordás 3, Karsten 3, Vámosi, Csernyánszki, Bánfai

 P.G.