A Pécs csapatával mérkőzött meg a legjobb 64 között a DEAC a MOL Magyar Kupában. Kiegyenlített első tíz percet hozott a PMFC Stadionban rendezett szombat délutáni összecsapás, látszott, hogy a mecsekaljaiak és a debreceniek is azzal a szándékkal léptek pályára, hogy továbbjussanak a negyedik fordulóba. Mindkét oldalon akadtak lehetőségek, aztán a 15. minutumban Török László lőtte előnybe a Debreceni Egyetem gárdáját. Nem sokkal rá Fekete Vince fejese keltett riadalmat a hazaiak kapuja előtt, de a labda fölé szállt. A félidő derekán Miklós Péter veszélyeztetett, ám jó húszról eleresztett életerős lökete elsuhant a hosszú mellett. Próbáltak nyomást helyezni a DEAC-ra Vas László tanítványai a szünet előtt, azonban vagy pontatlanok voltak a befejezéseik, vagy a fekete-fehérek védői olvasták a játékot.
Fordulás után rögtön kétgólosra hizlalta előnyét a DEAC, egy beívelést követően Lénárt Gergő volt kellőképpen harcias és egy védelmi hibát kihasználva vette be Somogyi Máté kapuját. A pécsiek szakmai stábja is érezte, valamit lépniük kell, így hármas cserével próbálták felrázni csapatukat. A változtatás nem hozta meg a hozzá fűzött reményeket, Urbin Péter legénysége őrizte előnyét, látszott, jobban akarják a sikert, mint a szintén NB III-as riválisuk. Peregtek a percek és egyre biztosabbnak tűnt, hogy a debreceniek boldogan vághatnak neki a hazafelé vezető több, mint hatórás útnak. A hajrában sem tudott csodát tenni a PMFC, sőt, nem sok hiányzott, hogy Papp G. Benedek révén tovább nőjön a cívisvárosi fór, azonban lövése a felső lécen csattant.
Teljesen megérdemelten, 2-0-ra húzták be a meccset az egyetemisták, sikerünknek hála pedig izgatottan várhatják, hogy kiderüljön, melyik együttessel kell legközelebb megmérkőzniük. A negyedik forduló párosításait vasárnap, az MK harmadik körét záró Kecskemét–Újpest találkozót követően az M4 Sport élő adásában sorsolják ki.
MOL Magyar Kupa, 3. forduló
PMFC – DEAC: 0–2 (0–1)
DEAC: Ratku R. – Hercku A., Ujvárosi Á., Lénárt Gá. – Soltész J., Jankelic I., Kovács K. (Lakatos B. 46′), Sándor T. (Vincze Á. 82′), Török L. (Tomola P. 74′) – Lénárt Ge. (Papp G. B. 60′), Fekete V. (Tóth D. 82′)
Vezetőedző: Urbin Péter
Gólszerzők: Török L. 15′, Lénárt Ge. 48′




