Egygólos győzelem a DESOK-ban

A DEAC férfi futsalcsapata halloweeni hangulatban fogadta hétfő este az előző idényben az NB I-ben ezüstérmet szerző Kecskemétet.

0

20251027_DEAC-Kecskemet_98-300x165 Egygólos győzelem a DESOK-banFotó: DEAC

A DEAC szűkösebb kerettel vághatott neki az élvonalbeli bajnokinak, hiszen Faragó Ádám és Ricardo is pirosat kapott az előző fordulóban, ezért ők eltiltás miatt nem juthattak szóhoz, mellettük Tóth Attilára sem számíthatott Tihanyi Csaba. A vendégek keretébe Krajcsi Bence és Kovács Ádám személyében két egykori debreceni játékos is bekerült.

Vass Ottó nem sokat teketóriázott, hiszen a középkezdés után néhány másodperccel egy távoli lövéssel próbálkozott, ám ezzel nem lepte meg Krajcsit. Ezt követően is tüzeltek becsülettel a hazaiak, ám a vezetést mégis a vendégek szerezték meg, a harmadik percben Bíró Attila vette be Vincze Szabolcs kapuját. Szerencsére nem törte meg a gól a debrecenieket, ugyanis az első félidő derekán már 2-1 volt az állás. Előbb Szabó Ábel adott gólpasszt Szabó Stevennek, majd Lévai Dániel kísérlete zörgette meg a hálót. A fordítás után Vincze több nagy védésének is köszönhetően őriztük előnyüket. Aztán a 15. minutumban Erdei Kristóf módosította 3-1-re az eredményt, az asszisztot ezúttal Lévai osztotta ki. A szünet előtt fellélegezhettek, a fekete-fehérek, ugyanis Bíró bombája a lécen csattant.

Szünet után próbált felzárkózni az ellenfél, olykor még Krajcsi is tesztelte kollégáját, Vincze Szabolcsot. A szerencsével sem álltak hadilábon, ugyanis a kecskemétieknek akadtak kapufái, Rutai Balázs pedig egyszer a gólvonal közeléből is elhibázott egy nagy helyzetet. A hajrában az öt a négy elleni felállás részsikert hozott a vendégeknek, hiszen Öreglaki a 38. percben faragott a különbségen. Később az is kiderült, hogy ezzel beállította a 3-2-es végeredményt.

Férfi futsal NB I 10. forduló

DEAC – SG Kecskemét Futsal:  3-2 (3-1)

DEAC: Vincze – Vass, Balázsi, Erdei K., Krajnyák

Cserék: Soczó, Faragó L., Szabó S., Lévai, Szabó Á., Erdei Sz., Győri, Karacs Deli

Vezetőedző: Tihanyi Csaba

Gólszerzők: Szabó S. 7′, Lévai 9′, Erdei K. 15′