Történelmet írtunk, megnyerte a Magyar Kupát a DEAC jégkorongcsapata!

Szenzációs siker: a DEAC jégkorongozói emelhették magasba a Magyar Kupát, miután hazai jégen hosszabbítás után legyőzték az ICEHL-ben pallérozódó Hydro Fehérvár együttesét.

0

169114848_235928161607105_5473314040462713525_n-e1617475305177-300x190 Történelmet írtunk, megnyerte a Magyar Kupát a DEAC jégkorongcsapata!Fotó: Égerházi Péter

Már azzal történelmet írt a DEAC jégkorongcsapata, hogy a Magyar Kupa elődöntőjében hosszabbítás után 2–1-es győzelmet aratott a címvédő FTC-Telekom felett, ezzel a klub fennállása során először jutott be a sorozat döntőjébe. Az Erste Liga-elődöntővel és bajnoki ezüstéremmel záruló esztendő egészen biztosan az emlékkönyv aranylapjaira kívánkozik, ám a szombati fináléban, az osztrák bázisú ICEHL-ben szereplő Hydro Fehérvár ellen sem feltartott kézzel léptek pályára az egyetemisták, akik szerették volna alaposan megráncigálni az oroszlán bajszát.

A Fejér megyeiekről köztudott, hogy az első tíz percben életveszélyesek, ezúttal azonban az öltözőben maradt Antti Karhula együttese, amit a DEAC villámgyors rohamokkal igyekezett kihasználni, Pesztunov és Kiss Patrik is tesztelte Kornakkert. A nyomás alig három perc alatt góllá érett, egy szép támadás végén Mihalik fonákkal tálalt Szűcs elé, aki éles szögből a kapuba pofozta a korongot. A látottak alapján nem érdemtelenül szereztek vezetést az egyetemisták, akik a folytatásban elsősorban védekezésre kényszerültek, de nem adták fel az ellencsapások lehetőségét. Hetényi Zoltánnak Sarauer szólója végén kellett először nagyot védenie, majd Kahkonen lövését is hárította rutinos kapusunk. A fehérváriak többet birtokolták a korongot, ám a debreceni kontrákban nagyobb veszély rejlett, Izacky centerezéséről milliméterekkel maradt le Vokla Roland. A túloldalon Hetényi Bartalis és Sarauer lövését is hárította, de Caruso hatalmas bombájánál tehetetlen volt, a hátvéd a kék vonalról bombázott a jobb felső sarokba. Az egyenlítést követően sem változott a játék képe, a Fehérvár játszott fölényben, ám a DEAC alakított ki több helyzetet, a hajrában Berta lövését védte Kornakker, Filbrandt próbálkozása pedig a kapuvasat is érintette.

Az elsőhöz hasonlóan a második harmad is álomszerűen indult, négy perc sem telt el a játékrészből, amikor egy gyors kontratámadás végén Izacky tanárian Turcotte elé tálalt, aki elemi erővel a keresztvas alá bombázott. A túloldalon Hargrove két kapáslövését védte Hetényi, majd Hári János próbálkozott, de hálóőrünk ezúttal is a helyén volt. Az első húsz perchez képest kevesebb helyzetet jegyezhettünk fel, mindkét csapat próbálkozhatott emberelőnyből is, de a védelmek jól álltak a lábukon, a remek kapusteljesítmény fontos blokkokkal párosult. Petan elől Kiss Patrik mentett nagyot, míg Lahti lövése Sándor Flóriánban akadt el, s bár Kuralt centerezése után Szabó Dániel lövése eljutott a kapunkig, ez alkalommal Hetényi védett bravúrral. A túloldalon Bogesics került szembe a kapussal, de nem tudott túljárni Kornakker eszén, majd egy kontrából ismét Izacky és Turcotte lépett meg, ám utóbbi ezúttal pontatlanul célzott. A hajrában nagy esélyt kaptak az egyetemisták, akik kettős előnyből próbálkozhattak, s nem is eredménytelenül, Kloz megpattanó lövése után Hári Norbert ismétlése utat talált a fehérvári kapuba, így 3–1-es debreceni vezetéssel zárult a második felvonás.

Bizakodva várhattuk tehát a folytatást, ám elfogultsága ellenére vélhetően minden DEAC-szimpatizáns tisztában volt vele, hogy milyen játékosok alkotják a Fehérvár keretét, így a kétgólos hazai előny ellenére drámai izgalmakra volt kilátás. Lendületesebben kezdte a harmadik harmadot a kék-fehér alakulat, az ICEHL-ben pallérozódó klasszisok közül ezúttal Colton Hargrove lépett elő főszereplővé, a támadó öt perc alatt három gólt szerezve megfordította a mérkőzést a Fehérvárnak. Két találat is emberelőnyből született, a légiós előbb egy húzás után lőtt a jobb felsőbe, majd a kaput megkerülve szánta el magát váratlanul lövésre, a korong a jobb kapuvas érintésével vágódott Hetényi kapujába. A kettő között egyenlő létszámnál is eredményes volt Hargrove, így a harmad derekán már a fehérváriak voltak előnyben. Az utolsó tíz percre fordulva feltolta védekezését a DEAC, Kulesov nagy helyzetben a kapuvasat találta el, de a további helyzetek elmaradtak, a vendégek okosan sáfárkodtak az idővel. Négy perccel a vége előtt azonban szinte a semmiből egyenlítettek az egyetemisták, miután egy villámgyors ellentámadás végén Hári Norbert fonákkal készített az érkező Kulesov elé, aki karrierje egyik legfontosabb gólját ütötte. Az állás ezzel 4–4-re módosult, s mivel több találat már nem esett, következhetett a hirtelen halál.

Amely mindössze egyetlen percig tartott, Kloz távoli lövése ugyanis Turcotte ütőjén irányt változtatva a gólvonal mögé vánszorgott, ezzel pedig az elődöntőhöz hasonlóan ismét a hosszabbításban szerezte meg a mindent eldöntő találatot a DEAC. A történelem során először van Debrecennek Magyar Kupa-győztes jégkorongcsapata, az pedig már csak hab a tortán, hogy az egyetemisták az évek óta a legjobb magyar együttesként számon tartott, osztrák ligában versenyző Fehérvárt győzték le a fináléban. A DEAC idei teljesítménye láttán a jelzők elfogytak, erről a csapatról ugyanis kizárólag szuperlatívuszokban lehet és érdemes beszélni. Szép volt, fiúk, ez Debrecen!

Jégkorong Magyar Kupa, döntő

Hydro Fehérvár AV19 – DEAC 4–5 (1–1, 0–2, 3–1, 0–1) – hosszabbítás után

DEAC: Hetényi – Kloz (4), Vokla – Sándor F., Kiss R. – Filbrandt (1), Bogesics – Izacky (2), Pesztunov, Turcotte 2 – Hári N. 1 (1), Berta (1), Kulesov 1 – Kiss P., Molnár D., Kozma F.  – Mazzag, Szűcs I. 1, Mihalik (1)

Vezetőedző: David Musial

P.G.