fotó:dvscboxing.hu
Élesben, egymást nem kímélve csaptak össze a Salánki-tanítványok Győrben, ahol bizony volt látnivaló bőven. Igazi bokszcsemege volt, amely végül egy orrvérzés miatt dőlt el a harmadik menetben.
Salánki László: Tőlünk független bírók, illetve más szakemberek is elismeréssel szóltak a négynapos ifjúsági OB egyik, ha nem a legnagyobb csatájáról, amelyet a két fiú vívott a 49 kg döntőjében. Sőt, voltak, akik elsírták magukat, hiszen ilyen brutálisan nagy ütközetet, amelyen a boksz minden szépségét felvonultatta a két versenyzőnk, ritkán látni. Nem kímélték egymást, tiszta szívvel megverekedtek egymással. Nagyon forma-forma volt a mérkőzés menete jó darabig, ám a harmadik menet végén orrvérzése miatt leléptették Lacit, pedig szerintem akár végig is mehetett volna a meccs. A két srácból is nagy érzelmeket váltott ki a döntő, összeölelkezve, sírva köszönték meg a másiknak ezt a felejthetetlen élményt.
Mondhatjuk, hogy ennek a finálénak nem volt vesztese. Ám hivatalosan Bernáth Attila nyakába akasztották az aranyérmet, míg nagy harcban szerzett becsületes módon egy ezüstöt Bernáth László.
Bernáth Attila a legkiemelkedőbb ökölvívó díját kapta meg, míg Bernáth László is különdíjban részesült a kiváló bunyójáért. A DVSC az országos csapatösszevetésben a 2. helyet szerezte meg.
A DVSC 1 aranyérmet (Bernáth Attila), 1 ezüstöt (Bernáth László), illetve 1 bronzot (Sebestyén Gergely) szerzett a 2017-es fiú ifjúsági országos bajnokságon.




