Fotó: DEAC
Az első szett nagyon szorosan alakult, jelentősebb előnyre egyik csapat sem tudott szert tenni. Abban bíztunk, hogy 9:7 után még inkább elszakadnak a debreceniek, de nem sokkal később egyre csökkent az előnyük (15:14). A hajrában 22:20-nál ők voltak jobb helyzetben, szerencsére a vendégek nem is jött össze a fordítás (25:23).
A második játékrészt meggyőzőbben kezdték a borsodiak (3:6). Rendezték a soraikat az egyetemisták, így az etap derekán már jobban álltak (13:11). Ez a végjáték is nagy izgalmakat tartogatott, szerencsére a kulcsfontosságú pillanatokban nem remegett meg a kezük (27:25).
A harmadik felvonásban lépkedtek a 3:0-s diadal felé. 11:10-nél minimális differenciát jegyezhettünk fel, ám néhány perccel később hárommal vezettek a fekete-fehérek (18:15). A hátralévő időben sem engedték ki a kezükből a szettet, így összejött a 3:0-s siker.
Női röplabda NB II Keleti csoport felsőház középszakasz
DEAC – Miskolci VSC 3:0 (25:23, 27:25, 25:21)
– Örülök, hogy nyertünk, főleg annak a fényében, hogy ezen a héten foghíjasak voltunk, mivel betegségek nehezítették a dolgunkat. Talán ezért is többet hibáztunk ezúttal, de a fontos pillanatokban le tudtuk zárni a szetteket. Gratulálok a lányoknak, a szurkolóknak pedig köszönjük a támogatást! – összegzett a DEAC vezetőedzője, Kuszkó Zsolt.




