Fotó: DVSE
Vérbeli presztízsmeccset rendeztek szombaton délben a Debreceni Sportuszodában, hiszen a tabella két első helyén álló, eddig hibátlan mérleggel rendelkező együttese találkozott egymással, szép számú közönség előtt, kiváló hangulatban. Mihov Attila szemfüles centergóljával indult a derbi, melyre a vendégek két találattal válaszoltak. Sokáig úgy tűnt, kaposvári előnnyel vonulnak szünetre a felek, de az utolsó másodpercben Vidovenyecz Zsombor egyenlített (2-2).
Kiélezett játékot tartogatott a második nyolc perc is, amely gazai góllal indult Andro Gagulics révén. Nem sokkal később Vidovenyecz Zsombor növelte kettőre az előnyt, majd a remek formának örvendő Maroje Gluhaics is beköszönt. A félidő végére zárkózott a Kaposvár, egy gól előny azonban így is maradt a félidőre (5-4).
Fordulás után előbb egyenlítettek a vendégek, majd át is vették a vezetést. Vidovenyecz Zsombor harmadik góljával – balkezes játékosunk eddigi legjobb meccsét játszotta a szezonban – ismét nálunk volt az előny, a játékrész végére azonban fordítottak a somogyiak. A záró felvonás előtti utolsó másodpercekben Macsi Patrik szerzett fontos gólt előnyből, így nem kellett hátrányból szünetre vonulni (8-8).
Az egész meccsen forrt a víz a medencében, a kőkemény fizikai harc ellenére azonban a debreceniek az utolsó negyedben még rá tudtak tenni egy lapáttal. A védekezés tökéletesen működött – egy gólt sem tudott lőni nyolc perc alatt a Kaposvár -, elől pedig három fontos gólt szerzett együttesünk. Pónya Tibor kezdte a sort egy okos góllal centerből, Macsi Martin fontos pillanatban vágott be egy előnyt, a 11-8-as végeredményt pedig Maroje Gluhaics állította be két és fél perccel a vége előtt. A DVSE zsinórban harmadik győzelmét könyvelhette el az alsóházi rájátszásban és most már egyedüli 100%-os csapatként vezeti a tabellát.
E-On Férfi OB1, alsóházi bajnokság, 3. forduló
DVSE-Master Good – Kaposvári VK: 11-8 (2-2,3-2,3-4,3-0)
DVSE: KRÉMER (kapus) – Smitula, GLUHAICS 3, Pónya 1, MIHOV 1, GAGULICS 1, Macsi P. 1
Cserék: Rajna (kapus) – VIDOVENYECZ 3, Macsi M. 1, Tőzsér, Kis, Niklász, Borsos
„Gratulálok a játékosaimnak, elképesztő teljesítménnyel rukkoltak ma elő. A mérkőzés elejétől próbáltunk nagy nyomást helyezni ellenfelünkre, amely komoly fizikai párharcokat eredményezett a vízben. Igazi rangadó volt egy nagyon jó Kaposvár ellen. A vége felé többször is lezárhattuk volna a találkozót, de becsúszott néhány hiba, így csak a végjátékban tudtuk bebiztosítani a győzelmet. A védekezésünk ma kifejezetten jól működött, ez volt a siker kulcsa.” – nyilatkozta elégedetten a meccs után Kádár Kálmán, a DVSE vezetőedzője.





