A DVSC Ryde – Toublanc, Sercien-Ugolin, Thorleifsdóttir, Tóvizi, Jovovics, Petrus összeállításban kezdett; öt perc utcán 2-2, majd elsősorban a szélsői góljainak köszönhetően háromgólos előnnyel zárta az első negyedórát (5-8). A következő periódusban a kisvárdai játékosok alig-alig veszélyeztették Ryde kapuját, ha pedig kaput találtak, jó eséllyel a svéd hálóőr megakadályozta őket a gólszerzésben. A Loki, ahogyan egy jól működő védelemnél az lenni szokott, sorban dobta a „könnyű” gólokat és Hámori Konszuéla révén már a 28. percben „tízzel ment”. Végül 6-15-nél mehettek szünetre a csapatok.
Adrianna Placzek kapott lehetőséget a piros-fehérek kapujában, Vámos Míra pedig a megszokott módon Petrus Mirtillt váltotta a következő harminc percben. Kiegyenlítettebb játékot hozott a második félidő, a debreceni születésű, a Kisvárdát erősítő Gém Léna 43. perces góljával 10-21-re állt a meccs. Közvetlenül előtte Csernyánszki Liliána szerzett szépségdíjas gólt, irányítónk a külső íven is be tudott törni a jobbátlövő pozíciójában. A 49. percben Cseri tízméteres bombáját még a hazai szurkolók is megtapsolhatták (12-24); a Lokinál Sercien-Ugolin sem fukarkodott a gólokkal, a két említett játékos 4-4 találattal zárt.
A DVSC végül 31-19-re nyerte a találkozót, így továbbra is van esély akár a bajnoki ezüst megszerzésére is. A következő bajnoki meccset május 9-én Vácon vívja a Loki, előtte azonban a Magyar Kupa négyes döntőjében – május 2-n – a Mosonmagyaróvárral küzdenek meg Tóviziék.
K&H női kézilabda liga, 22. forduló
Kisvárda Master Good–DVSC Schaeffler: 19–31 (6–15)




