Röplabda: Kedden kezdődik a 24. Eötvös Kupa

Hajdú-Bihar megye egyik legnagyobb nemzetközi hatókörű, évente visszatérő sportrendezvénye az Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatorna, melyen a kezdetektől mostanáig összesen 5 földrész 53 országából vettek részt játékosok. Hajdúnánás immár hetedszer ad otthont a versenynek.

0

logo-új-272x300 Röplabda: Kedden kezdődik a 24. Eötvös Kupa

Bár a torna teremröplabda részét idén a járvány miatt nem lehet megrendezni, így is érdekes verseny elé nézünk, hiszen több tekintetben is szintet lép a verseny.

A strandröplabda Eötvös Kupa felnőtt női kategóriáját „B” kategóriás pontszerző versennyé minősítették, ahol az augusztus végi országos döntő előtt több sportoló igyekszik pontjait gyűjteni. A résztvevők között lesz többek között az Eötvös DSE játékosa, Vajda Beáta is, aki párjával Vecsey Fannival (Gödöllői RC) megnyerte az Országos Strandröplabda Bajnokság első mesterfordulóját. Ők a verseny legnagyobb esélyesei most is, de szintén nevezett a 2018-as győztes, Török Mercédesz, Hizsnyai Zolnai Vanda páros és több strandröplabdázásra specializálódott egyesület játékosai jelezték indulásukat. Változatos torna lesz, hiszen a Gödöllői Röplabda Club, a KSE Röplabda Sport, az Óbudai Strandröplabda Sport Club Egyesület, a Strandröplabdázásért Sportegyesület, a Műegyetemi Atlétikai és Football Club, a Budapesti Vasas Sport Club – Zugló Közhasznú Egyesület és a Kispest SE is delegál versenyzőket. Nagy kérdés, hogy a legutóbbi országos „B” kategóriás versenyen nagy meglepetésre bronzérmet szerzett Béni Kitti és Tóth Kinga vagy az Eötvös DSE másik két párosa milyen eredményt tud elérni a nívós mezőnyben.

ob3-300x225 Röplabda: Kedden kezdődik a 24. Eötvös Kupa

Az is újdonság, hogy a felnőtt női kategóriával együtt összesen tíz versenyt rendeznek egy helyszínen. Kedden a hölgyeknél a felnőtteken kívül az U12, U14, U16, U18, U20, míg a férfiaknál az U14, U18 és felnőtt kategóriákban hirdetnek győztest, szerdán pedig a vegyes párosok díjkiosztását tartják.

felnott-noi-mercedesz-vanda-300x200 Röplabda: Kedden kezdődik a 24. Eötvös Kupa

Bár a járvány miatt több ország sportolói nem kelhettek útra, így is nemzetközi lesz a torna, hiszen a Tikkadt Szöcske fordulókon folyamatosan résztvevő Beach Club Mustang és más szlovákiai klubok játékosai mellett Magyarországon tanuló külföldi egyetemisták is játszani fognak a tornán. Mellettük, a már felsoroltakon és a hajdú-bihariakon kívül a BVSC, a Miskolci Városi Sportiskola, az UTE, az Almásfüzitő, a Kunhegyes, a Tata, az Egri Városi Sportiskola, a GLP Nyíregyháza, a Kecskemét, a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club, az Észak-dunántúli Röplabda Akadémia versenyzői vesznek részt a 24. Eötvös Kupán. A rendező megyéből is több klub képviselteti magát, az Eötvös DSE játékosain kívül a Balmazújváros, a HTE, a Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és AMI, a DEAC, a Kossuth Gimnázium és a Hajdúnánás és Debrecen Térségi Strandröplabda és Szabadidő Sportegyesület játékosai is próbálnak minél jobb eredményeket elérni.

A torna jelentőségét az is mutatja, hogy a torna fővédnökségét elvállalta dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és dr. Papp László, Debrecen polgármestere is. A verseny védnökei között találjuk Pajna Zoltánt, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnökét és Szólláth Tibort, Hajdúnánás polgármesterét.

Több információ és a résztvevő strandröplabda-párosok nevei és képei megtalálhatók a verseny honlapján: http://eotvoscup.fw.hu