A fővárosban sem hibáznának a lányok

Szilágyi Zoltán csapata az NB I szombati játéknapján az MTK otthonában folytatja a bajnoki pontvadászatot.

0

832233270_973912535057443_4629139341437109908_n-300x166 A fővárosban sem hibáznának a lányokHét forduló alatt még nem talált legyőzőre a DVSC Skyline együttese, egyedül a rivális Esztergom tudott pontot rabolni a cívisvárosiaktól. Legutóbb a NEKA volt kénytelen kapitulálni, amely gárda otthonában 34-25-re diadalmaskodtak a debreceni lányok. Ennek a remek teljesítménynek köszönhetően a 3. helyen állnak a táblázaton, két pontra a Győrtől és a Fraditól.

Szombaton zsinórban negyedik idegenbeli mérkőzés vár a piros-fehérekre, akik ezen a napon az MTK otthonában lépnek pályára. A fővárosiak négy győzelem mellett három vereséget szenvedtek, nyolc pont birtokában pedig a 6. helyet foglalják el a tabellán. A kék-fehérek nyertes meccsel hangolódtak a Loki elleni párharcra, a Vasas otthonából hozták el mindkét egységet.

Az nem kérdés, hogy a Szilágyi-tanítványok a párharc esélyesei, még úgy is, hogy sérülések miatt több alapember hiányzik, de a fiatalok bizonyítják, nem véletlenül tagjai az első keretnek. Ami jó hír, hogy visszatért Jovana Jojovic, előző héten már pályára is lépett. Viszont Csernyánszki Liliána válla nincs a legjobb állapotban, kérdés, tudja-e vállalni a játékot.

Kellenek a pontok, mert a következő fordulóban a többszörös BL győztes Győrhöz látogatnak a lányok, és az ETO mellett szól a papírforma. A rivális Esztergom pedig biztos hogy behúzza az Eszterházy és a NEKA elleni meccsét. A győzelem mellett az is fontos, hogy a gólarányon is javítsanak Petrusék, és továbbra is ott legyenek a dobogón a következő forduló után.

Női kézilabda NB I 8. forduló

MTK Budapest – DVSC Skyline

11.07. 17:00      MTK Sportpark Kézilabda Sportcsarnok