Majdnem meglepte az NB I-es Csurgót a DEAC

Korábban a DEAC kézilabdacsapata még nem találkozott az NB I-es Csurgóval. A premierre pénteken a DESOK-ban került sor, a két gárda a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében ütközött egymással.

0

DSC_5762-300x163 Majdnem meglepte az NB I-es Csurgót a DEACBakó Ádám és Török-Vida Zsombor sem léphetett pályára, így nem tudtak teljes kerettel nekivágni az összecsapásnak az egyetemisták. Elég masszív csurgói védőfalat kellett áttörniük, de szerencsére felvették a kesztyűt. Egy ideig az volt a forgatókönyv, hogy a vendégek eggyel vezettek, ám erre egyenlítéssel válaszoltak a debreceniek. Ez a sorminta végül a 14. minutumban szakadt meg, ekkor 8-10 szerepelt a kijelzőn. Nem jöttek hazai oldalon a védések, ezért kapust cserélt Mándi Norbert, Erdei Benedek helyére Boros Tamás érkezett. Boros beállítása jó húzásnak bizonyult, többek között egy hárított hetessel tette le a névjegyét rutinos cerberus. Elöl Rea Barnabás remekelt, aki a 21. percben már öt találatnál járt. Az első félidő végén felkeményedett a DEAC védekezése, ennek köszönhetően a csurgóiaknak többször is passzívnál kellett lőniük. Sajnos a szünet előtt két gólt is kaptak a fekete-fehérek, így 13-16-os állásról folytatódhatott a találkozó.

A második játékrészt megelőzően több változtatás történt a házigazdánál, Hegedűs Patrik és Illés Tamás is bizonyíthatott. Szücs Balázs duplájának köszönhetően a 33. percben ötre duzzadt a hátrány (13-18). Ebben a periódusban Boros bravúrjainak hála nem szakadtak le még jobban. A másik oldalon Rok Zaponsek is fontos pillanatokban mutatott be nagy védéseket, ezért nem tudtak felzárkózni a cívisvárosiak. Sőt, a 48. minutumban már hétre duzzadt a differencia, Mándi Norbert nem is várt tovább az időkéréssel. Azok a csurgói drukkerek, akik úgy gondolták ekkor, hogy el is dőlt a meccs, tévedtek. Rea a hajrában is villogott, majd Kovács Bence szintén beköszönt, az átlövő villanásával feljöttek kettőre a hajdúságiak (25-27). A hátralévő időben nem voltak messze a döntetlentől, ami egyébként a versenykiírás szerint továbbjutást ért volna. Sajnos nem jött össze az egalizálás, mivel az utolsó akcióknál nem hoztak megfelelő döntéseket. A 25-28-as végeredményt Domagoj Alilovic állította be.

Férfi kézilabda Magyar Kupa-nyolcaddöntő

DEAC – Csurgói KK: 25-28 (13-16)