Fotó: Nagy Anita
Amikor elkezdtél vízilabdázni, még gyerekcipőben járt ez a sport Debrecenben. Szinte együtt nőttél fel a klubbal. Hogy kerültél az uszodába?
Sok sportot kipróbáltam, atletizáltam, úsztam, volt benne rövidtáv, hosszútáv futás, még általános iskola elején. Az úszás az, ami három négy éves koromtól kezdődött. Az hosszan ki is tartott, de egy idő után fásultságba ment át az úszás. Faltól-falig, monoton az egész. Akkor épült meg az uszoda, akkor indult el itt a vízilabda is. Sokáig párhuzamosan vittem a kettőt, reggelente és póló előtt még úszóedzés. Három évig ment ez így. Mindkettőt az adott szinthez képeset versenyszerűen. 2006-ban még nem volt OB1-es csapat, de még igazi utánpótlás sem. Fiatalok voltunk még az országos gyerek csapathoz, akkor még régió bajnokságokban indultunk. Két év múlva már el tudtunk indulni országos bajnokságban.
Azok közül, akikkel kezdted, már nem nagyon van, aki még most is játszik. Téged mi tartott ennél a sportnál?
Szeretem magát a sportot. Megszerettem, de előtte nem is igazán kísértem figyelemmel, csak az olimpiákon, nagyobb eseményeken. Az a kis mag, sokáig megmaradt, akikkel kezdtük, és jó volt lejárni edzésekre, barátok lettünk.
Sokan mondják, hogy elvesz a sport, hogy nincs gyerekkor, de valamilyen szinten kompenzál is. Ha csak az utánpótlást nézzük, heti öt edzés, két-három órában, hétvégén mérkőzések, de sok élményt is ad. Persze olyan is volt, – szinte minden sportoló életében-, hogy elbizonytalanodtam, mert voltak barátaim, akik nem sportoltak, moziba mentek, bulizni, én meg edzésre. De ugyanakkor, ott van az is, hogy amit szeretsz csinálni, az nem kényszer, hanem egy jól eső dolog.
Mit kaptál a sporttól?
Egészséges életvitelt, ami közhelynek számít, de igaz. Odafigyelek az étkezésemre. Megfelelő versenyszellem, ami az élethez szükséges, nem visszahátrálni bizonyos dolgoktól, hanem keményen beleállni helyzetekbe. Nem utolsó sorban a kitartás az, ami nagy segítség, nem csak a vízilabdában. Megtanul az ember veszíteni, a vesztes mérkőzésből erőt nyerni, és a következő mérkőzésen újra beleadni mindent.
Van olyan példaképed, akivel játszottál együtt, akár ellenfélként, ha nem is egy csapatban?
Én a Varga testvéreket (Dumit és Danit) tartom példaképemnek. Nagyon tetszik a játékuk. Jó volt ellenük játszani. Persze ilyenkor még dob egyet a meccs hangulatán, amikor ellenük kell játszani, jobban eljön a bizonyítási vágy.
Te lehetsz itt, a debreceni fiataloknak ilyen példakép? Szerintem már az vagy…
Nem szoktam ilyenen gondolkodni. Én csak jól szeretnék játszani, és ha ez azzal párosul, hogy utána példakép lehetek, akkor legyen, de első sorban a csapat hasznára szeretnék lenni és után meglátjuk, hogy ezt a fiatalabb korosztály, hogy veszi, mennyire szimpatikus a játékstílusom, a mentalitásom.
Voltak olyan időszakaid, amikor erőt kellett merítened, amikor mélypontok voltak?
Voltak ilyenek, de meg kell találni a motivációt, el kell dönteni, hogy mi fontos a továbbiakban. Nehéz az egyetemet a sport mellett csinálni, de megéri. Nyilván gondolni kell a vízilabdán túli időkre is. Gazdálkodás és menedzsment szakot végzek, amikor elkezdtem akkor volt olyan, hogy na, most hogyan tovább, mi lenne a helyes döntés, maradjon-e a sport? Ez volt az eddigi legmélyebb, de eldöntöttem mit akarok kezdeni az életemmel, és ahhoz tartom magam, úgy alakítom a mindennapjaimat. Látom magam előtt a kitűzött célokat, abból merítek erőt.
Ahogy számolgattam, még van minimum tizenöt jó évem a vízilabdában, utána még nagyon sok év az életből. Ezért is fontos, hogy mi lesz utána. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindig ezen gondolkodom, most a vízilabda van, erre koncentrálok, ez az első, de az is fontos, hogy utána mi lesz.
Egy stabil OB1-es játékos szeretnék lenni. Persze a válogatottság is egy álom, de reálisan az, hogy jó OB1-s játékos legyek, az válhat valóra. Ha esetleg úgy hozza a sors, hogy bizonyíthatok válogatott színekben, akkor persze ott is helyt szeretnék állni. Külföldre csak bizonyos országokba mennék, mert ha a vízilabdát nézzük a magyar bajnokság az elit, innen nem feltétlenül kell külföldre vágyni.
Miért pont a nyolcas sapkában játszol? Általában ennek története szokott lenni.
Nálam annyira nem meghatározó, de a nyolcas szám valahogy bennem megragadt. Régebb óta játszom ebben, de a felnőtt csapatban születési idő sorrendben választunk sapkát. Szerencsére ez megmaradt nekem, annak ellenére, hogy a legfiatalabbak közé tartozom.
Van olyan meccs, ami nagyon emlékezetes számodra.
Olyan van, amikor annyira nagy volt a tét és még jól is sikerült játszanom. Ilyen a tavalyi Komjádi kupadöntő a Fradi ellen. Előtte az ifiben volt, a Final Fourban (UVSE) az elődöntő és a döntő. Más az, amikor az ember érzi a vállán a terhet és úgy kell bizonyítani. De ilyen volt a tavalyi Debrecen elleni helyosztó mérkőzések is.
Emlékszem az első OB1-es gólomra is. A Pécs ellen lőttem egyből kettőt, de nem a legelső meccsemen.
Említetted, hogy jól is játszottál, és siker is volt. Mi van akkor, ha jól játszol, de a csillagok állása és egyéb tényezők miatt még sincs győzelem az adott mérkőzésen? Hogy lehet ezt kezelni?
Ez egy csapatsport. Az lehet, hogy egy-két-három játékos jól teljesít, de a többieknek épp akkor nem annyira megy, nem úgy jön ki. Van olyan nap, hogy minden kapufa kifele pattan, semmi nem úgy alakul. Ezt az évek, a rutin hozza, hogy hogyan tudja lekezelni ezt egy játékos. Az olyan meccsek után mindig kattog az agy, hogy hogyan lehet másképp, hogyan lehetett volna jobban csinálni. Mire lehetet volna jobban odafigyeli. De ilyenkor kell a család a barátnő, ami eltereli a figyelmet.
Nem tartom magam ideges típusnak, nem görcsölök rá dolgokra, de ha mégis stresszesebb a helyzet, akkor vannak más sportok, amiben leveztem a feszültséget. Ilyen a futás, az extrém sportok, de azt óvatosabban lehet, nem nagyon kedvelik az edzők. Kikapcsol a zene, az olvasás is.
Hogy született meg benned a döntés, hogy ifiként elhagyd a debreceni csapatot?
Akkor, amikor elmentem, több megkeresésem volt Pesti kluboktól, az még az ifis évek legvége, mérföldkő a felnőtté válás előtt. Az Újpesttől jött egy megfontolandó ajánlat, amit utólag úgy gondolok, hogy jó döntés volt, abban az évben meg is nyertük a bajnokságot az Újpesttel. Mindig is szerettem volna más csapatokban is kipróbálni magam, nem csak egy klubban és ez volt az a lehetőség, amire igent mondtam. Nyilván ott volt az is, hogy fiatal voltam, csak jobb lenne itthon, hogy az iskolával hogyan lehet majd összeegyeztetni. Onnan mentem Pécsre, két évre.
Pécs érdekes volt, ott már csak a felnőttekhez szegődtem, minden új volt, a csapattársak, a környezet, az uszoda, az edzői stáb. Meg kellett tanulni egyedül létezni egy másik városban. De ez is az életre nevel, hiszen meg kell tanulni alkalmazkodni. Sokat tanultam ott, a karrierem mostani állomásához az is kellett, hogy az ottani munkát el tudtam végezni. Az élet az ilyen, hogy egyszer itt játszunk, máskor meg ott. Most itt játszom.
Mi motivált abban, hogy haza gyere?
Tavasz körül megkerestek Debrecenből, elég érdekes ajánlatot kaptam, még az elején hezitáltam, hogy is kellene döntenem, de végül sikerült megállapodnunk az elnök úrral. Természetesen motivált az is, hogy szeretem Debrecent, kicsiben Pest, minden megvan itt is akármilyen téren. Valamint azok a célok, amiket felvázolt a klubvezetés, a nyolcba kerülés, nem utolsó sorban az edzői hozzáállás. A család, sem volt elhanyagolható. Az öcsémnek is lassan fel kell vennie a versenyt az első osztályú csapatokkal. Várom, hogy együtt játszunk.
Fontos a családom támogatása is, bár mondtam nekik, hogy nem haragszom meg, ha nem jönnek ki a meccseimre. Felnőttként már nem csak azért játszom, hogy ők boldogok legyenek, nyilván ez az életem. Régebben azért ez is nagyon nagy befolyásoló tényező volt. Persze jól esik, hogy kint vannak, hogy nézik, hogy követik minden mérkőzésemet. Mára a barátnőm fontos része lett az életemnek és az ő támogatása is fontos számomra.
Szeretem ezt a várost, jól érzem itt most magam, az idei évben szerintem minden adott ahhoz, hogy jól szerepeljünk, hogy elérjük a célunkat. Sokan megismernek, főleg az én korosztályomból. Azért nem annyira „celebes” az életem.
Mennyivel másabb itt vízbe csobbanni, mit például Pécsett?
Sokkal másabb az, hogy itt igazán hazaiként lehet játszani. Ez is egy plusz erő, ami még jobban motivál, hogy mindent meg kell tenni a gőzelemért. Más a közönség, remélem, hogy egyre többen jönnek majd ki szurkolni, mert az is hajt, hajtja a csapatot. Az biztos, hogy a csapat érzi, a közönség miatta van kint, ez is egy „dopping”.
Mit vársz az első bajnoki mérkőzéstől?
Győzelmet. Mindent megteszünk azért, hogy nyerjünk. A Magyar Kupában már játszottunk a BVSC-vel, sajnos betegség miatt nem tudtam ott lenni, a döntetlennel végződött találkozón. Úgy gondolom, minden esélyünk megvan a győzelemre.
A Debreceni Sportélet minden munkatársa Boldog Születésnapot kíván Patriknak!
Cs. E.
