A Mezőkövesd elleni találkozón csereként léptál pályára. Hogyan értékelnéd a mérkőzést?
Az első félidőben több ziccerünk is volt, gond nélkül lezárhattuk volna a mérkőzést, a második félidő elején a Mezőkövesdnek volt pár helyzete, de végeredményben úgy érzem megérdemelten nyertünk.
Megtiszteltetés, hogy a keretben vagyok mérkőzésről mérkőzésre, az pedig, hogy ennyi időt a pályán tölthettem – eddig ez volt a legtöbb – óriási dolog volt, minden percét rendkívül élveztem.
Előző szezonban is a felnőtt keret tagja voltál, de igazán mérkőzés közelbe Herczeg András keze alatt kerültél…
Igen, már régebb óta az első csapattal készülök, a téli felkészülést is a csapattal töltöttem, de játéklehetőséghez nem jutottam. Nagyon hálás vagyok Herczeg Andrásnak, hogy bizalmat szavazott nekem, edző és kupamérkőzéseken, valamint bajnoki találkozókon is lehetőséget kaptam. Nagyon örülök ennek és mindent megteszek, hogy ezt a bizalom töretlen legyen felém.
A bizalom, a mérkőzéseken kapott játékpercek, plusz motiváció?
Mindenképpen. Plusz edzéseket végzek a konditeremben, tréningeken pedig 100%-ot nyújtok, keményen dolgozok, mert tudom, csak a munka vezet eredményre, a vágyam, hogy stabil játékos legyek, csak akkor valósulhat meg.
Rutinosabb játékosok segítenek, adnak tanácsokat?
Mind edzéseken, mind mérkőzéseken rengeteget segítenek. Filippel többször néztünk videókat, ahol elmagyarázta, hogy hogyan helyezkedjek, mit lehetne másképp, jobban csinálnom. Tőzsér Dani pedig rengeteget segít, az elején a beilleszkedésben, az edzéseken és a mérkőzéseken pedig folyamatosan tanácsokkal, lát el, de mindenkitől rengeteg támogatást kapok, amit nagyon köszönök.
Miben kell feltétlenül fejlődnöd és miket tartasz az erősségeidnek?
Fejben kell fejlődnöm a legtöbbet. A játék tempója sokkal gyorsabb, mint az alsóbb osztályokban, vagy a fiataloknál, a ritmust kell felvegyem. Fizikálisan nem érzem magam nagyon lemaradva. Szerintem a rugótechnikám jó, a passzjátékkal sincsenek gondjaim, illetve az agresszivitásom, ami szerintem az erősségeim közé tartozik.
Hétvégén a Haladással játszotok. Mit vársz a mérkőzéstől?
Nem szabad félvállról venni a Haladást, hiába van mögöttünk a tabellán, labdatartásra épülő játékot várok, meglátjuk, hogy kinek az akarata érvényesül majd a pályán. Szeretném, ha győzelemmel zárnánk a mérkőzést, de ehhez rengeteget kell dolgoznunk, alázatosan kell játszanunk, és reméljük, meglesz a várt győzelem.
A hétvége egy különleges mérkőzés lesz, a kettős rangadó miatt. Először történik ilyen Magyarországon, hogy vidéken kettős rangadót rendeznek. Milyen hatással van ez a csapatra?
A játékosok szempontjából mindenképp pozitív, hiszen több néző lesz jelen, többen buzdítják a csapatokat.




