Fotó: deac.hu
Holinka-Miklós Hanna hárompontosa jelentette az első debreceni találatot a mérkőzésen, azzal alakult 3-4-re az állás. A negyed végére kicsit megléptek a vendégek, a mieinktől Göttlinger Anna tartotta a lépést velük (17-22).
A második etapban Sülei és Nagy Lili kosaraival kerültünk közelebb a bajaiakhoz, majd Göttlinger dobott egy-, kettő- és hárompontost is, meg is nyertük ezt a negyedet (20-12).
A nagyszünetben immáron nálunk volt az előny, a harmadik játékrészben pedig fej-fej mellett haladtak a csapatok, hol az egyik, hol a másik vezetett. 52-48 volt az állás a debreceniek javára, amikor következett a negyedik felvonás.
Az utolsó negyed hetedik percében még mindig vezetett Kovács Imre alakulata, igaz, csak egyetlen ponttal. A hátralévő időben viszont a vendégek szárnyakat kaptak, míg a DEAC beragadt, így kialakult a 66-72-es végeredmény.
DEAC-Bajai Női Kosárlabda Klub 66-72 (17-22, 20-12, 15-14, 14-24)
DEAC: Holinka-Miklós 11/9, Kernács 2, Bognár-Szabó 7/3, Mezei 7, Göttlinger 24/12
Cserék: Ruzsa-Kiss -, Sükei 9, Nagy L. 6/3, Záhorszky -, Sós –
Edző: Kovács Imre
Kovács Imre: Nem tudtuk átlépni ismét azt a bizonyos vonalat, de nem lehetünk elégedetlenek, mert ismét 40 percen keresztül küzdöttek a lányok. A végjátékban nem dobtuk el az üres helyzeteinket, ami megbosszulta magát és az önbizalmunkat is elvette.




