Nem született gól a Bozsik Stadionban

A Budapest Honvéd otthonába látogatott a DVSC a Magyar Kupa negyeddöntőjének első felvonásán.

0

dsc_0204_custom_-300x300 Nem született gól a Bozsik Stadionban

Herczeg András alaposan felforgatott tizenegyet küldött pályára, hiszen a Kosicky-Kuti, Kinyik, Szatmári, Barna-Bereczki, Jovanovic, Filip, Csősz-Nagy, valamint Tabakovic összeállítású csapat kapott bizalmat. Elmondható tehát, hogy az Újpest ellen vesztes névsorból csupán egy ember maradt meg hírmondónak, Kinyik Ákos személyében. Mindemellett szerkezetét tekintve egy védekező szellemiségű, biztonságra törekvő együttes futhatott ki a Bozsik Stadion gyepszőnyegére, hiszen mesterünk három szűrő középpályást vezényelt a védelem elé, és mindösszesen három támadót állított csatasorba.

A mérkőzést Supka Attila tanítványai kezdték intenzívebben, beadásokból, szögletekből keltettek bonyodalmat a cívisvárosi kapu előtt, ám valódi gólhelyzet nem alakult ki. Mígnem Barna Szabolcs pocsékul gurított hátra Szatmárinak, Lanzafame lecsapott a labdára, Kosicky-t is kicselezte, mire kapusunk elkaszálta. A jogos tizenegyest Eppel a kapu mellé lőtte. Azt azért érdemes hozzátenni, hogy kapusunk érezte az irányt.

A 24. minutumban ismét a kispestiek talján támadója játszott főszerepet: kapásból kísérletezett, ám Kosicky nagy bravúrral hárított, és ugyan a kipattanót Eppel a hálóba passzolta, mindezt lesről tette, így Pintér Csaba érvénytelenítette a találatot. Mieink először az első félóra végéhez közeledve veszélyeztettek, miután Csősz megpattanó beadására érkezett Tabakovic, lövése azonban jóval a kapu fölött hagyta el a játékteret. Lanzafame nem sokkal később nagy homorítással adta elő az újabb tizenegyest, szerencsére a sporit nem hatotta meg a mutatvány.

A félidő hátrelévő részében sok érdemleges nem történt, mieink előrejátékban meglehetősen passzívnak és ötlettelennek bizonyultak, így a felezővonalat is csak elvétve sikerült átlépnünk, Horváth kapujához közeledve pedig rendre rossz megoldásokat választottunk. Üde színfoltként egyedül Bereczki játéka említhető meg, fiatal támadónk többnyire megtartotta a labdákat, ám társak és megfelelő passzlehetőség hiányában nem tudott hatékonyan építkezni, és érdemi veszélyt teremteni. Ezzel együtt az első negyvenöt perc tükrében a gólnélküli iksz semmiképp sem tűnt elfogadhatatlannak, pláne nem egy kétmeccses párharc első, idegenbeli felvonásán.

A második játékrész sem írta át jelentősen az első félidő forgatókönyvét. Mieinket Barna Szabolcs újabb felelőtlensége sodorta kis híján bajba, ám a kispesti kontra végén Jovanovic remek érzékkel fülelte le a folytatást is aktívan kezdő Lanzafame átadását. Supka Attila a meccs kétharmadához közeledve szánta el magát változtatásra, a támadószekciót erősítendő beküldte Danilo-t Kukoc helyére.

A 64. percben Jovanovic keveredett lövőhelyzetbe, ám kecsegtető pozícióból leadott próbálkozása szögletre pattogott. Herczeg András az idő múlásával Varga Kevint, és Bódi Ádámot is beküldte. Támadójátékunk ennek hatására felpezsdült, több ízben csak egy-egy sikeres hazai blokk gátolta meg mieinket a gólszerzésben.

A ráadásban a vendéglátók álltak közelebb a győztes gól megszerzéséhez, ám Holender fejesét Kosicky bravúros mozdulattal öklözte ki. Végül 0-0-nál harsant a hármas sípszó, a döntés a visszavágóra marad!

Budapest Honvéd – DVSC 0-0 

Bp. Honvéd: Horváth A. – Ikenne-King (Holender 66.), Lovric, Baráth, Bobál – Heffler, Nagy G., Kukoc (Danilo 58.) – Eppel, Gazdag, Lanzafame
DVSC: Kosicky – Kuti, Kinyik, Szatmári, Barna – Bereczki (Varga K. 68.), Jovanovic, Filip, Csősz (Bódi 73.), Nagy K. – Tabakovic (Mészáros 79.)
Sárga lap: Lanzafame (30.), Csősz (70.)

Herczeg András csapata legközelebb szombaton lép pályára, mégpedig a Nagyerdei Stadionban, a Mezőkövesd ellenében!

T.S.