
Egyetemistáink úgy kezdték a mérkőzést, ahogy az hazai pályán játszó csapattól elvárható, azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést és egymás után dolgozták ki a helyzeteiket. A labda viszont nem jutott át egyszer sem a gólvonalon, sőt, a vendégek egy kontratámadás végén megszerezték a vezetést. A DEAC így hátrányból várta a második félidőt.
Katona László cserélt a szünetben, pályára küldte Bírót, akinek döntő érdemei voltak a mérkőzés további alakulásában. Egy rosszul hátratett labdát az ellenfél szerzett meg és ismét betalált. De a csapat lendülete nem tört meg, még nagyobb elánnal kezdtek el támadni és a 60. percben megtörték a gólcsendet. Bíró pár perc alatt kétszer is beköszönt az ellenfél kapujába, de három a magyar igazság, ezért szerzett a lefújás előtt még egyet. Az, hogy nem klasszikus mesterhármast ért el, Rácsainak köszönhető, aki a 75. percben a harmadik gólt szerezte.
Megérdemelten nyerte meg a mérkőzést a DEAC, a játékosok megérdemlik a dicséretet, amiért kétgólos hátrányból megfordították a mérkőzést.
DEAC-II – Hosszúpályi: 4:2 (0:1)
DEAC-II: Dudás, Szarka, Hertovics, Mizsák, Fodor, Csák (Kiss B. 76’), Tar, Rácsai, Molnár (Párducz 81’), Jager (Bíró 46’), Kincses
Edző: Katona László
Gólszerzők: Bíró 60’, 62’, 90’, Rácsai 75’
Katona László: Egész mérkőzésen jobban játszottunk ellenfelünknél, már az első félidőben legalább tíz hatalmas helyzetet kidolgoztunk, sajnos pontatlanok voltak a befejezések. Kétgólos hátrányba kerültünk, egy kontra végén és egy rosszul hátratett labda után. A futball örök törvénye, ha kihagyod a helyzeteket, az ellenfél góllal, gólokkal büntet, de szerencsére jól jöttünk ki ebből a helyzetből. Továbbra is támadtunk és sikerült betalálni, ezzel megtört a jég és onnantól a helyzeteinket jobban tudtuk értékesíteni, megfordítottuk a mérkőzés állását. Bíró beállítása jó döntésnek bizonyult, három gólt szerzett. Ő egyébként alapember, de hosszú kihagyás után még erőnlétben nem érte utol magát. Fontos volt, hogy behúzzuk ezt a mérkőzést, nagyon igazságtalannak éreztem volna, ha kikapunk. Gratulálok a csapatnak, hogy kétgólos hátrányból fordítva, megnyerték a találkozót. Következő héten a Hajdúszoboszló ellen lépünk pályára, a befejezéseknél jobban kell koncentrálnunk, hogy eredményesek legyünk.




