Fotó: MVSZ/Cserta Gábor
Idén 510 hajóval, csaknem 2500 versenyzővel július 18. és 20. között zajlott az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. Európa legnagyobb tókerülő vitorlásversenyén reggel 9 órakor rajtolt el a népes mezőny gyönyörű időben Balatonfüredről, majd az időjárás késő délelőtt közbeszólt, a szélcsend jelentős mértékben lelassította a mezőnyt.
Idén a Debreceni Egyetemi sportklubjának színeiben hat hajó startolt el. A legjobb eredményt az X-35 Hungary hajóosztályban a Túravitorlás Sportklub és a DEAC közös vitorlása, a Szélvész érte el, amely egészen elképesztő teljesítménnyel a második helyen ért célba, míg összesítésben a 39. lett. A nyolctagú legénység tagja volt a DEAC vitorlásszakosztályának vezetője, Stündl László is.
– Óriási taktikai harc ez a verseny – kezdte Stündl László. – A Balaton sajátossága, hogy ha nincs egy markáns front, akkor nem lehet tudni, merről fog fújni a szél. Olyan kilencven fokos fordulók lehetnek, amire nem lehet felkészülni. Ez volt most is. Elindultunk, a déli oldalt választottuk, befordult a szél, majd megállt. A fűzfői öbölben másfél órát a semmiben ingadoztunk. Valamennyire haladtunk, mert jó volt a hajónk, és jó taktikát választottunk, így az élmezőnyben mentünk, az első negyvenben vitorláztunk. Aztán érkezett egy északnyugati szél, amit vártunk, jókor kaptuk el, ezzel elmentünk Keszthelyig. A visszaúton, amikor Badacsony és Tihany közé értünk, a szél északkeletire váltott, ekkor kellett elővenni az orrvitorlát, majd jött egy cirkálószakasz egészen a befutóig. Szél ellen kellett vitorlázni, fordulni, közben nézni a másikat, a saját pozíciónkat, valamint a sebességünket, és így taktikázva még egy helyet előre tudtunk lépni. Nagyon jó érzés volt látni, hogy ilyen szépen haladunk. A tihanyi szorosnál fordultunk a befutóra, és végül nagy vidáman a második helyen besiklottunk a célba – számolt be a versenyről a DEAC vitorlásszakosztályának vezetője.
Stündl Lászlótól úgy fogalmazott, hogy utoljára legénykorában szerzett érmet a Kékszalagon, akkor harmadik lett J24-es hajóosztályban, így ez az ezüst az eddigi legjobb helyezése. Érthető, hogy a szombat esti ünnepélyes díjátadón örömmel ment fel csapattársaival a színpadra, amikor Ördög Nóra műsorvezető szólította.
Szintén elismerésre méltó a Ponente helyezése, amely Varga Ákossal, Molnár Attilával és Fekete Olivérrel az előkelő hatodik helyen végzett a Melges 24 hajóosztályban, míg összesítésben a 149. lett.
A Bakos Miklós által kormányozott Sparta idén is szépen teljesített, és a népes Yardstick II/1 mezőnyben a 8. helyen ért célba (összesítésben 231.), míg Yardstick I/2-ben a Szokol Lilla vezette legénység 45. lett (összesítésben 288.) a Marokintana fedélzetén.
Az 56. Kékszalag első tíz helyén egyébként csak katamaránok végeztek. A győztes a címvédő MLS Raiffeisen Fifty-Fifty lett, amely 12 óra 24 perc 47 másodperc alatt teljesítette a 150 km-es távot.
56. Kékszalag, DEAC-eredmények
X-35 Hungary, 2. hely: Szélvész (Hegyi Dénes Márton kormányos, Stündl László, Balázs Ákos, Balázs-Földi Virág, Bazsó Gábor, Nagy Péter, Barabás Lajos, Újj Zsolt) – összesítésben 39. hely. Idő: 18:35:31.
Melges 24, 6. hely: Ponente (Varga Ákos kormányos, Molnár Attila, Fekete Olivér) – összesítésben 149. Idő: 23:47:42.
Yardstick II/1, 8. hely: Sparta (Bakos Miklós kormányos, Bakos Károly, Heim Imre, Jakab Kornél, Kovács Sándor) – összesítésben 231. Idő: 1:1:36:10.
Yardstick I/2, 45. hely: Marokintana (Szokol Lilla kormányos, Szokol Miklós, Lampé Olivér, Lampé Zsolt) – összesítésben 288. Idő: 1:2:52:52.
Yardstick I/1, szintidőn kívül: Brenta 38 (Burger Károly kormányos, Cserháti Gabriella, Nagy Ádám, Kalas Attila, Gábor Iván, Vajtai Vajk).
Yardstick II/2, szintidőn kívül: Marlin 2 (Karácsony Zoltán kormányos, Vitályos Géza, Mauks Levente).




