A Dunaújváros már nem jelentett gondot női kéziseinknek

Kilenc góllal nyerte a balatonboglári edzőtábor utolsó felkészülési mérkőzését a DVSC SCHAEFFLER női kézilabdacsapata, Köstner Vilmos együttese roppant hatékony támadójátékkal múlta felül a Dunaújvárost péntek délután.

0

116666629_338987597101022_6445923427275207353_n-300x225 A Dunaújváros már nem jelentett gondot női kéziseinknek

Arról ugyan nincsenek információink, hogy a DVSC SCHAEFFLER női kézilabdacsapatának vezetőedzője, Köstner Vilmos babonás lenne, a klub közösségi felületeire feltöltött videó tanulsága alapján ezzel a szóval okozott néhány nehéz percet tanítványainak, akik az esti activity során nehezen jöttek rá, hogy mit próbál elmutogatni nekik mesterük. Végül Vámos Petra bizonyult a legügyesebb nyomozónak, fiatal irányítónk találta ki elsőként a kérdéses kifejezést, a megfejtést pedig nagy nevetés követte a teremben. A felidézett történet is arról árulkodik, hogy remek hangulatban teltek az együttes napjai a balatonboglári edzőtáborban, ahol a tréningek mellett három felkészülési mérkőzés is várt a lányokra, a Ferencváros és a Győr elleni fiaskó után péntek délután a tavalyi szezont nyolcadikként záró Dunaújváros ellen léptek pályára a mieink.

Két gyors debreceni találattal, s köztük egy Giegerich-védéssel indult a találkozó, de a vendégek nem hagyták ellépni a hajdúságiakat, négy percnyi játék után már 3-3-at mutatott az eredményjelző. Felváltva potyogtak a gólok, s inkább a debreceniek akarata érvényesült a pályán, Bánfai ejtésével 6-4-re megléptek a mieink, akik gyors indításokkal, lerohanásból szerzett találatokkal lepték meg ellenfelüket. A Dunaújváros elsősorban átlövésekkel próbálkozott, többnyire sikertelenül, mert a labda vagy a kézerdőben, vagy Giegerichben akadt el, a túloldalon pedig alig negyedóra elteltével már a tizedik gólt ünnepelhette Hornyák Dóra, 11-7-es állásnál pedig időt is kért Vágó Attila, a vendégek mestere. Az utasítások hatására két gólra zárkózott a DKKA, elsősorban a rutinos átlövő, Bulath Anita villogott ellenfelünknél, de a mieink sem vártak sokáig a válasszak, Deszpotovics okos csavarásával hamar visszaállt a négygólos különbség. Az első félidő hajrájában tovább nyílt az olló, az újvárosiak sok labdát szórtak el támadásban, a DVSC pedig jó százalékban értékesítette helyzeteit, így 16-9-es előnnyel vonulhatott pihenőre.

A fordulás után már több debreceni fiatal is lehetőséget kapott Köstner Vilmostól, a gólvonalra pedig az egyik friss szerzemény, Csapó Kyra állt, aki annak idején épp Dunaújvárosban kezdett el kézilabdázni. Az első játékrészhez hasonlóan remek iramban kezdtek a csapatok, elsősorban támadásban láthattunk szép megoldásokat a felektől, a különbség pedig hamar tíz gólosra hízott. Ezúttal Kovács Anna vette hátára a csapatot, aki szintén eltöltött három sikeres évet ellenfelünknél, átlövéseit olykor a kispadon helyet foglaló társak is csodálkozva nézték. Az újvárosiaknál egyedül Barján Bianka tudott felnőni a Loki szintjéhez, az irányító a góllövés mellett a védekezésből is kivette a részét, ám így is könnyedén szerezte góljait a Debrecen, amely negyedórával a vége előtt már tizenhárom góllal vezetett. A Vukajlovicsnak drákói szigorral felmutatott piros lap sem fogta meg a mieinket, s ugyan a hajrában Bulath vezérletével valamelyest faragott hátrányán a Dunaújváros, Köstner Vilmos együttese így is roppant magabiztos, 33-24-es sikert aratott a balatonboglári edzőtábor utolsó mérkőzésén.

DVSC SCHAEFFLER – Dunaújvárosi Kohász KA 33 –24 (16 – 9)

DVSC: Giegerich – Bánfai 2, Kovács Anna 4, Vámos P. 5, Tóvizi 2, Deszpotovics 6, Vantara-Kelemen 3

Csere: Csapó K., Torda (kapusok), Vukajlovics 2, HornyáhkD. 3, Petrus, Csernyánszki L. 2 (1), Panyi A. 1, Sápi G. 3

P.G.