A Gyula sem tudta megállítani a debreceni futsalos lányokat

A Debreceni Egyetem alakulatából nyolc játékos is feliratkozott a gólszerzők listájára, hárman duplával fejezték be az összecsapást.

0

deac_gyula_noinb1_20260926-1536x1024-1-300x169 A Gyula sem tudta megállítani a debreceni futsalos lányokatFotó: DEAC

Az első félidőben tovább javították az amúgy is impozáns gólkülönbségnket a debreceniek. Először Horváth Viktória volt eredményes, aki a második percben éles szögből vette célba a kaput, a labda a lécről pattant be. A hatodik minutumban már 2-0-ra vezettek, ekkor Fülöp Dia köszönt be. Ennél a találatnál ki kell emelni Hardon Ritát, aki sarokkal osztotta ki az asszisztot. A játékrész derekán Krascsenics Csilla passzát követően Nagy Anikó növelte az előnyt. A szünet előtt még Urai Bianka is értékesített egy helyzetet, így 4-0-s állásról folytatódhatott a meccs.

A pihenőt követően sem lassítottak a fekete-fehérek, így végül 11-0-s győzelmet ünnepelhettek. Előbb Bali Emese, majd Krascsenics Csilla iratkozott fel a gólszerzők listájára, a center villanása után 6-0 szerepelt a kijelzőn a 28. minutumban. Kicsit később Bali már két találatnál járt, aztán Gáll Zsófia és Gajzágó Flóra is ünnepelhetett. Végül Horváth Viktória és Nagy Anikó is csatlakozott a duplázók táborához, előbbi játékos egy újabb bombagóllal rukkolt elő, míg utóbbi egy kipattanót vágott be. A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy a hajrában megsérült a gyulaiak kapusa, Ruck Csenge a helyére pedig az egyik mezőnyjátékos állt be.

Női Futsal NB I 5. forduló

DEAC – Gyulai Amazonok: 11-0 (4-0)