A hajrában mentett pontot a kis Loki

Döntetlennel zárult a labdarúgó NB III alsóházi rangadója az SBTC és a DVSC második számú csapata között.

0

DSC_3055-Kozepes-1-300x200 A hajrában mentett pontot a kis LokiFotó: Halmai Balázs/DVSC

Immár a 29. fordulót rendezték a labdarúgó NB III-ban, a szerdai játéknapon a DVSC II Salgótarjánba látogatott. A kis Lokinak nagyon kellenek a pontok, idén ugyanis öt csapat int búcsút a harmadosztálynak, Szatmári Csaba tanítványai pedig jelenleg a 15., vagyis az utolsó bennmaradást érő helyen tanyáznak. Az alsóházi rangadót megelőzően az SBTC mindössze két ponttal állt jobban, mint a debreceniek, így egy esetleges győzelem előzést ért volna a mieink számára.

Az első percek alapján azonban nem úgy tűnt, hogy ezen a mérkőzésen vérmes reményeink lehetnek, a hazaiak ugyanis aktívabban kezdtek, s a gólra sem kellett sokat várni, Gazdag Bálint szerzett vezetést a fekete-fehéreknek. A mieink szerencsére hamar összekapták magukat, s átvették a játék irányítását, a félidő derekán két nagy helyzetet is kialakított a kis Loki. A befejezésekbe azonban sajnos hiba csúszott, ami természetesen a salgótarjániak védekezését is dicséri, így pedig maradt az egygólos hazai előny a szünetre.

Amilyen rosszul indult az első játékrész, olyan jól a második, egy szöglet után Szabó Árpád fejjel egalizált. A kedvezőtlen időjárási körülmények ellenére kombinatívan futballoztak Szatmári Csaba tanítványai, több alkalommal a kapufa mentette meg a salgótarjániakat a góltól. Ami kimaradt az egyik oldalon, bement a másikon, nyolc perccel a rendes játékidő vége előtt Sárközi Tamás ismét előnyhöz juttatta a házigazdát. Az izgalmas hajrában törte az SBTC hátát a kapu, a nyomást pedig a hosszabbításban sikerült gólra váltani, Simon Mátyás kapott pontos indítást, a kifutó kapus mellett a hálóba gurította a labdát. A döntetlennel nem vált könnyebbé a kis Loki helyzete, ám ez az egy pont még sokat érhet a végelszámolásnál.

Labdarúgó NB III, 29. forduló

SBTC – DVSC-II.: 2:2 (1:0)

DVSC-II.: Hrabina, Jankelic, Szatmári, Kovács R., Füzfői, Tordai (Girdán 46’), Szabó Á. (Juhász 86’), Talpalló (Simon 69’), Gyönyörű (Maruscsák 69’), Kalafat (Kovács G. 86’), Baráth

Vezetőedző: Szatmári Csaba

Gólszerzők: Szabó Á. 48’, Simon 93’

Szatmári Csaba: Megint rosszul kezdtük a mérkőzést, az 5. percben hátrányba kerültünk, de hamar rendeztük a sorokat, a mérkőzés hátralévő részében nagyon jól játszottunk. Volt ritmusa a játékunknak, jól használtuk az üres területeket, sok volt a labda nélküli mozgás. Nagyon sok helyzetet kidolgoztunk, háromszor a kapufát találtuk el, többször csak centikkel tévesztettük el a kaput. Három pontért mentünk Salgótarjánba, úgy gondolom, meg is érdemeltük volna, nagyon sokat tettünk a győzelemért. Ellenfelünk összesen háromszor jutott el a kapunkig, ebből kétszer gólt is értek el, míg előttünk rengeteg lehetőség adódott. Kétszer kerültünk hátrányba, de mindkétszer fel tudtunk állni, ez mutatja, volt tartása a csapatnak.