A hazai meccset megint behúzta és ismét egyenlített a DEAC

Bojan Szubotics győztes kosarával egyenlített a rájátszás negyeddöntőjében a DEAC kosárlabdacsapata, ezzel kiharcolta a mindent eldöntő ötödik mérkőzést.

0

DSC_0220-300x165 A hazai meccset megint behúzta és ismét egyenlített a DEAC

A pénteki idegenbeli vereség után 2-1-es kaposvári vezetésről folytatódott a negyeddöntő, így az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban már a párharc életben tartásáért lépett pályára Pethő Ákos alakulata. Bizakodásra adhatott okot, hogy az első felvonás alkalmával megsérülő Marcus Tyus újra játékra jelentkezett, de a szakmai stáb érthető módon egyelőre csak csereként számolt vele.

A DEAC kezdte jobban a mérkőzést, Szubotics két kosara után Pongó volt eredményes betörésből, majd Mócsán válaszolt Szőke ziccerére egy középtávolival. A folytatásban hárompontosokkal zárkóztak a vendégek, de a DEAC is lendületben maradt támadó oldalon, Wade triplája után Tyus is megszerezte első találatát (15-8). A negyed második felében meggyűlt a lepattanókkal a baja a hajdúságiaknak, a Kaposvár pedig rendre élni is tudott a második esélyekkel, de a hatékony hazai támadások miatt jelentősen így sem tudtak közelebb kerülni, tíz perc játék után 24-18-at mutatott az eredményjelző.

Tyus hárompontosa után ugyan hamar kialakult az addigi legnagyobb különbség, de a dunántúliak Wilson sorozatban szerzett nyolc pontjával szempillantás alatt egyre zárkóztak (27-26). Szubotics napolta el a fordítást egy pontos távolival, a nagy kedvvel játszó erőcsatár újabb kosara után pedig érkezett Tyus, aki egy közeli után egy hárompontos is a helyére küldött, Dzunics Braniszlav kénytelen volt kétszer is magához hívni övéit (37-26). Nagyszerűen védekezett a DEAC, közel hét percen keresztül nem tudtak a vendégek a gyűrűbe találni, s a félidő utolsó percében ugyan Brown megtörte a kosárcsendet, de Mócsánék így is magabiztos 40-28-as vezetéssel mehettek az öltözőbe.

Az öltözőből egy sokkal motiváltabb Kaposvár jött ki a pályára a második félidőre, érezhetően jóval nagyobb energiát tettek védekezésükbe, s egy 8-0-s rohanással három perc alatt visszajöttek a mérkőzésbe. Az első húsz perc során meglehetősen halovány játékot mutató Osztojics fújt ébresztőt egy kettő plusz egyes akció formájában, de ez sem lassította le a vendégeket, Walker gyorsindításával a negyed felére ledolgozták hátrányukat (43-43). Innentől egy teljesen új mérkőzés vette kezdetét, egymás után estek a kosarak, Paár révén mindenre volt válasza a somogyiaknak, de az etapot végül Osztojics közelije zárta, így 55-53-al várhatták az utolsó felvonást.

Folytatódott az adok-kapok, Wilson hárompontosával először a mérkőzésen átvette a vezetést a Kométa, s az első félidőhöz képest szemmel láthatóan jóval nagyobb játékkedvvel játszó légiósaik révén sokáig tartották is minimális fórjukat, Wade leindítása után a hajrához közeledve még mindig ők jártak előrébb kettővel (66-68). Paár ötvenszázalékos büntetőzése után Osztojics révén sikerült egyre zárkózni, s bár ezt követően a fáradtságból adódóan mindkét fél számtalan lehetőséget elhibázott, a szerb center révén újra átvette a vezetést a DEAC (70-69). Az utolsó perc kezdetén Trammel szórt be egy nagyon fontos triplát, majd egy időkérés után Szubotics válaszolt kintről. Egy-egy elrontott lehetőség után nyolc másodperccel az órán Trammel büntetőzhetett, de csak a másodikat tudta értékesíteni, így a hajdúságaiknak egy lehetősége még volt, hogy a rendes játékidőben eldöntsék a mérkőzést. A figura Szuboticsra lett felrajzolva, a szerb klasszis pedig el is döntötte a mérkőzést egy palánkos középtávoli formájában.

DEAC – Kométa-KVGY Kaposvári KK: 75-73 (24-18, 16-10, 15-25, 20-20)

DEAC: Pongó 5/3, Mócsán 6/3, Wade 5/3, SZUBOTICS 23/9, OSZTOJICS 13

Cserék: TYUS 19/9, Hőgye, Gáspár, Kovács 4

Vezetőedző: Pethő Ákos

KAPOSVÁR: Trammel 7/6, Rosics, WILSON 21/15, Szőke 5, Brown 11

Cserék: WALKER 20/9, Buzás, Paár 7/6, Völgyi 2, Puska

Vezetőedző: Dzunics Braniszlav

Pethő Ákos: A szezon legjobb rajtját produkáltuk, a harmadik negyed elején viszont jelentősen megtorpantunk. Ebben az időszakban nem voltak egy hullámhosszon a játékosok, ami eladott labdákat és könnyű kaposvári kosarakat eredményezett. Hiába kerültünk hátrányba, végig megvolt a tűz a csapatban, ezért éreztem, hogy visszafordítjuk a találkozót.