Fotó: DEAC Facebook
A Csákvár elleni kupabravúr után sokan azt gondolták, a bajnokságban is megszerzik egyetemistáink a három pontot. Azt viszont nem szabad elfelejteni, előző héten 120 percet töltöttek a játékosok a pályán, a kupameccs valószínűleg még érezhető volt a lábakban. Ennek ellenére próbáltak lendületesen futballozni, de a 10. perben hátrányba kerültek, ez némileg átírta a forgatókönyvet. Támadóbb felfogásban játszottak, de az 58. percben növelték előnyüket a vendégek. Bárány góljával visszajött a meccsbe Kondás Elemér együttese, közel álltak az egyenlítéshez, a hatalmas helyzet viszont kihasználatlanul maradt. Nagy erőket mozgósítottak a fiúk az egyenlítés érdekében, de egy sarokrúgást követően ismét a Jászberény örülhetett gólnak a 72. percben. A hátralévő időben is próbálkozott a DEAC, hogy az egyik pontot legalább itthon tartsa, de az eredmény már nem változott.
Bárány Donát góljának köszönhetően továbbra is vezeti az NB-III góllövő listáját, fiatal támadónk már a 8. találatánál jár.
DEAC – Jászberény: 1:3 (0:1)
DEAC: Szabados, Papp F., Ramos (Kertész 80’), Nagy Z. (Sidibe 46’), Balogh (Krajcsó 85’), Szabó, Sándor, Bíró, Karikás, Urbin, Bárány
Edző: Kondás Elemér
Gólszerző: Bárány 66’
Kondás Elemér: A 10. percben egy mélységi indítást rosszul reagáltunk le, ellenfelünk megszerezte a vezetést, nyilván utána már mennünk kellett az eredmény után. Támadtunk, ott voltunk ellenfelünk kapuja előtt, de a második félidő elején megint belehibáztunk. Sikerült szépítenünk, de akár egyenlíthettünk is volna, mert szinte azonnal volt egy nagyon nagy helyzetünk. Úgy gondolom, ha akkor sikerül betalálnunk, minimum egy pontot szerzünk. Mindent megtettünk, hogy egyenlítsünk, ellenfelünk már csak kontrákból próbálkozott, de egy szöglet után ismét betaláltak. Néhányan most nem játszottak jól, viszont most is próbáltunk futballozni, de a Jászberény is masszív volt. A kevés helyzetek mérkőzése volt, a Jászberény jobban élt lehetőségeivel. Dolgozunk tovább, a következő fordulóban Cegléden próbálunk javítani.




