
A továbbra is válogatott formában játszó Baráth Péter találatával kezdődött a mérkőzés. Joó Zsolt tanítványai irányították a játékot, többet birtokolták a labdát ellenfelüknél, több helyzetet is kidolgoztak, viszont nem sikerült növelni előnyüket. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát, egyenlített az MTK, majd fordulás után megszerezték második góljukat. Csapatunk még nagyobb sebességre kapcsolt, Baráth révén megszületett az egyenlítő találat, de ismét a vendégek kerültek előnybe. Srácaink mindent megpróbáltak, hogy legalább az egyik pontot itthon tartsák, de a várva várt találat elmaradt.
A mérkőzés összképét tekintve, csapatunk játékában inkább benne volt a győzelem, mint a vendégekében, csak a helyzetkihasználás terén voltak gondok, a befejezéseknél jobban kellett volna koncentrálni.
DVSC-DLA – MTK: 2:3 (1:1)
DVSC-DLA: Csordás, Kovács, Maruscsák (Kobály 77’), Csáki, Mező, Kenderesi (Figeczki 67’), Balla (Sápi 86’), Csige, Baráth, Tordai, Girdán (Lakatos 67’)
Edző: Joó Zsolt
Gólszerző: Baráth 3’, 51’
Joó Zsolt: Egy jó ellenféllel találkoztunk, úgy gondolom, külső szemlélőknek is élvezetes volt a mérkőzés. Az első félidőben, sőt, a mérkőzés java részében a mi akaratunk érvényesült, hamar meg is tudtuk szerezni a vezetést, sajnos a többi lehetőségünket nem tudtuk gólra váltani, viszont az MTK kiegyenlített. A második 45 percben voltak periódusok, amikor ellenfelünk volt jobb, de apró dolgokon múlt, ki szerzi meg a győzelmet, ebből sajnos rosszul jöttünk ki. De nem tudom elmarasztalni a játékosokat, mindent megtettek a jó eredmény eléréséért, ma ennyi volt ebben a mérkőzésben, a játék képe alapján viszont nem érdemeltünk vereséget. De nincs idő szomorkodni, szombaton újabb találkozó vár ránk, megpróbáljuk megfelelő mentális és fizikális állapotba hozni a csapatot a Szombathely elleni mérkőzésre.





