Fotó: dvsckezilabda.hu
Három „szimpla” felkészülési mérkőzés után ezúttal Valceában szerepel a DVSC csapata, a négycsapatos Constantin Tita emléktornán. Az első elődöntőben két román együttes találkozott és a Rapid Bukarest (Korsós Dorinával és Töpfner Alexandrával a soraiban) magabiztosan nyert a Craiova ellen.
A debreceni lányok a házigazda SCM Ramnicu Valcea ellen léptek pályára abban a Traian Arénában, ahol tavaly november 10-én, az EHF Európa Liga playoff körében 33–31-re kaptak ki. Akkor a meccs első félideje elég rosszul sikerült, s most is hasonló volt a forgatókönyv.
Annyi különbség mindenképpen volt, hogy ezúttal hatalmas volt a hőség a csarnokban, a labda gyorsan nedves lett az izzadságtól, így rengeteg volt a technikai hiba, sajnos ebből a piros-fehér oldalon akadt több. Hamar ellépett a román csapat, a 12. percben már négy góllal vezetett (8–4), s ez a különbség meg is maradt az első játékrész végéig. Akadozott a támadójáték, nem tudták megjátszani a beállókat, s ekkor még a védekezés sem volt az igazi.
Szünet után aztán egy teljesen más felfogásban kézilabdázó Lokit láthattunk. Feljavult a védekezés, Adriana Placzek pedig parádésan védett. Csökkent a hátrány, s előbb egyenlített Ocean Sercien-Ugolin, majd, nem sokkal később, a francia átlövő góljával először vezettünk a meccsen (25–26). Innen pedig már nem is adták ki a vezetést a kezükből, s végül 30–27-re nyertek. A győzelemből oroszlánrészt vállalt a második játékrészben 62 százalékos hatékonysággal védő lengyel kapusunk, Adriana Placzek.
CONSTANTIN TITA EMLÉKTORNA , ELŐDÖNTŐ
SCM RAMNICU VALCEA–DVSC SCHAEFFLER: 27–30 (17–13)
DVSC: Ryde – Toublanc 8 (6), Hámori 3, Tóvizi 1, Thorleifsdottír 3, Jovovics 2, Petrus 2
Cseré: Placzek (kapus), Juhász K., Sercien-Ugolin 4, Csernyánszki 4, Grosch 2, Vámos. M. 1, Hornyák D., Szabó N.
Edző: Szilágyi Zoltán