Hárommal verték a tavalyi bronzérmest a lányok

Izgalmas meccsen, magabiztos teljesítménnyel, teljesen megérdemelt győzelmet aratott a DVSC Schaeffler az Esztergom otthonában.

0

547075871_1369011451895368_8221187706528370775_n-300x157 Hárommal verték a tavalyi bronzérmest a lányokBajnokok Ligája tempóban kezdte a mérkőzést a DVSC, öröm volt nézni, milyen sebességgel és koncentrációval játszott az első percekben a csapat. A kiváló védekezésnek köszönhetően egymás után jöttek a labdaszerzések és az abból lőtt könnyű gólok. Az Esztergom játéka sokszor lassított felvételnek hatott a debrecenieké mellett. Tíz perc játék után öt góllal mentek úgy, hogy hétméteres és több ziccer is kimaradt. Nem túlzás azt állítani, hogy pontosabb befejezéssel 7-8 góllal is vezethetett volna a piros-fehérek az első félidő közepére. A fontos pillanatokban több nagy védést is bemutató Bukovszky azonban meccsben tartotta csapatát. A játékrész második felében az Esztergom jól lassította a játékot és a lassúbb tempó mellett mind támadásban, mind védekezésben hatékonyabb tudott lenni. Ráadásul a debreceni kapusok teljesítménye jócskán elmaradt a hazaiétól, gyakran a lelassuló, megpattanó labdák is utat találtak a kapuba, így fokozatosan felzárkózott a tavalyi bronzérmes. A félidőre kettőre olvadt az előny.

Jól kezdték a második félidőt is a hajdúságiak. Alig három perc játékot követően ismét négy gólra nőtt az előny, de aztán Thorleifsdóttir kiállítása után megint közelebb zárkózott az Esztergom és lendületbe is jött. Olyannyira, hogy a 42. percben ki is egyenlített (érdekesség, hogy a 37. percben állt úgy az eredmény, ahogy tavaly a legvégén 20-21-nél). Bár Szilágyi Zoltán próbálta forgatni a csapatot, az látszott, hogy ezen a meccsen nem nagyon fér bele az, hogy mondjuk Jovovics hosszú perceket töltsön a kispadon. A szerb válogatott volt az egyik legstabilabb teljesítményt nyújtó játékos Tóvizi és Sercien-Ugolin mellett. Ezt követően azonban újra lendületet tudott venni a Loki, éppen az említett három játékos főszereplésével, na meg Placzek védéseinek köszönhetően. Hat perccel a vége előtt négy góllal vezettek. Ezt követően pedig már nemigazán forgott veszélyben a győzelmük. Végig vezetve, magabiztosan nyertek a hajdúsági lányok nagy rivális otthonában. A játék képe alapján nagyobb is lehetett volna a különbség.

MOL Esztergom – DVSC Schaeffler: 29–32 (16–18)