A jobb csapat veszített

U16-os együttesünk a Puskás otthonában lépett pályára.

0

u16-1-300x200 A jobb csapat veszített

Közepes iramban kezdődött a találkozó, egyik csapat sem tudott ellenfele fölé nőni. Csapatunk viszont megszerezte a vezetést, ki más, mint a bombaformában lévő Talpalló Norbi révén. Egy jó ütemű indítás után került hozzá a labda, rávezette a kapusra és higgadtan átemelte fölötte a zsugát. A játékrész vége előtt a felcsútiak egyenlíteni tudtak egy szép támadás végén.

A pihenő után nagyobb iramot diktált Joó Zsolt együttese, több helyzetet is kidolgoztak, sajnos a befejezések nem sikerültek. Ebben az időszakban fölényben játszottak Baranyaiék, mégis a Puskás került előnybe. A játékvezető egy tizenhatoson belüli megmozdulást sokak legnagyobb meglepetésére szabálytalannak ítélt meg, a büntetőt pedig értékesítette a hazai gárda. A történethez tartozik, a 80. percben csapatunk is kapott egy tizenegyest, sajnos kimaradt. Semmi baj, VB döntőn is hagytak már ki büntetőt világsztárok.

Összességében jobbak voltunk, mint a Puskás, sokkal szervezettebb játékot mutattunk be, sajnos a pontok viszont Felcsúton maradtak. Csapatunk a vereség ellenére emelt fővel jöhetett le a pályáról.

Puskás Akadémia – DVSC-DLA:

DVSC-DLA: Csordás, Csige, Kovács, Gellén, Baranyai (Justyák), Bényei, Fűzfői (Kundrák), Mező, Talpalló, Figeczki (Sápi), Girdán (Lakatos)

Edző: Joó Zsolt

Gólszerző: Talpalló

Talpallo_Norbert-1-205x300 A jobb csapat veszített

Joo_Zsolt_k-2 A jobb csapat veszített Joó Zsolt: Kicsit álmosan kezdtünk, az iram az első félidőben nem volt nagy, azt mondanám, kiegyenlített volt a játék. Sikerült megszereznünk a vezetést egy szép támadás végén. A játékrész lefújása előtt sajnos egyenlített a Puskás. Szünet után feljavult a játékunk, jobbak voltunk ellenfelünknél, akik egy nagyon véleményes büntetőből szerezték meg a vezetést, ami végül a győzelmet jelentette számukra. Azt gondolom, minimum a döntetlenre rászolgáltunk volna. Büszke vagyok arra, hogy ilyen játékosokkal dolgozhatok, a vereség ellenére gratulálok a csapatnak, mindent megtettek, hogy pontot, pontokat hozzunk el Felcsútról.