A kis DEAC itthon tartotta a pontokat

A kisebbik egyetemi csapat a Hajdúszoboszló gárdáját fogadta a hétvégi fordulóban.

0

53912514_2175225742571299_1588748019568738304_n-300x142 A kis DEAC itthon tartotta a pontokatFotó: DEAC Facebook

Katona László tanítványai nagyon szép győzelemmel tudták itthon tartani a három pontot a Hajdúszoboszló SE csapatával szemben. Vendégünk a tabellán előttünk áll, a közép mezőny egyik legmeghatározóbb együttese, ezért is nagyon szép ez a teljesítmény.

DEAC-II – Hajdúszoboszló: 2:1 (1:0)

DEAC-II: Rácz, Barabás, Ménes, Tóth Z., Bíró (Blága 92’), Csák (Jenei 80’), Kincses Molnár (Báló 75’), Tar, Varga (Mizsák 85’), Révai (Lénárt 87’)

Edző: Katona László

Gólszerzők: Bíró 23’, Lénárt 91’

Katona László: Az elején a Hajdúszoboszló nagy nyomás alá helyezett minket, úgy tíz perc múlva kijöttünk a szorításból. Majd mi hagytunk ki két nagy helyzetet. Azután megszereztük a vezetést, és azt követően kontra játékra rendezkedtünk be. Rendezettek voltunk, fegyelmezettek. A 88. percben egy szabadrúgásból egyenlített a Hajdúszoboszló, de már pár percen belül újra nálunk volt az előny, és így győztünk. Ez komoly eredmény a mi helyzetünkben, és nagyon büszke vagyok a fiúkra.