Fotó: dvsc.hu
Gólnélküli döntetlennel zárult a DVSC legutóbbi, Zalaegerszeg elleni bajnoki mérkőzése. A szurkolók döntő többsége úgy fogalmazott a találkozót követően, hogy két pontot veszített a Vasutas, mely annak tükrében, hogy kimaradt egy büntető, igaz is lehet. Ám az is igaz, ha a két csapat táblázaton elfoglalt helyét nézzük, egy pontot itthon tartott a csapat. Viszont egyben nézve a 90 percet, ki lehet jelenteni, igazságos eredmény született. Lehet bánkódni, azonban az mindenképp pozitívum, hogy zsinórban második meccsét hozta le a Loki kapott gól nélkül. Minden begyűjtött egységet meg kell becsülni, sokat jelenthet majd a végelszámolásnál. Kedvezően alakult debreceni szempontból a 26. forduló, ugyanis a kiesőzónában lévő riválisok, a Gyirmót és az MTK vereséget szenvedett, így velük szemben a hétpontnyira nőtt a különbség.
A következő játéknapon a fővárosban, pontosabban a Groupama Arénában lesz jelenése a Lokomotívnak, ugyanis szombat este a listavezető Ferencváros otthonában lép pályára Joan Carrillo együttese. A zöld-fehérek jelentős előnnyel vezetik a tabellát, első számú esélyesei a bajnoki címnek. A tavaszi kilenc fordulóban csak egy alkalommal fordult elő, hogy nem szereztek pontot, a Paks február elején három góllal múlta felül Stanislav Cherchesov legénységét.
Az idei versenykiírásban már kétszer találkoztak a felek, augusztus végén vendégként 4-2-es vereséget szenvedett a DVSC, viszont decemberben a Nagyerdei Stadionban 2-0-ra sikerült legyőzni a zöld-fehéreket. Az nem kérdés, a Ferencváros játékerőben jobb a debrecenieknél, talán még a mezőnyből is kiemelkedik e téren, így az esélyek a fővárosiak mellett szólnak. Az sem kedvező előjel, hogy a Vasutas tíz éve nem nyert a Népligetben, ám egyszer minden sorozat megszakad, bízunk benne, ennek a szériának szombat este lesz vége. Kiváló játékosok alkotják a Fradi keretét, ám ez nem mindig látszik meg az eredményeken, tavasszal két kiesőjelölt is, az MTK és a Gyirmót pontokat vett el a zöld-fehérektől.
Jelen helyzetben akkor sem lehetnénk csalódottak, ha döntetlennel zárulna a párharc, ám ehhez is három dolog kell: szervezettség, stabil csapatvédekezés, határozottság. Arra számítani kell, a Fradi megpróbálja érvényesíteni akaratát, nyomás alá helyezni a cívisvárosi védelmet, ezért a célfutball vezethet eredményre. Ahogy Pakson tették Bódiék, az Üllői úton is lassítani, tördelni kell a játékot, nem szabad teret adni a Ferencváros gyors játékosainak. Biztos, hogy lesznek debreceni helyzetek, fontos, hogy a kapu előtt jó döntések szülessenek.
Egy bravúrgyőzelemmel hatalmas lépést tehetne a bennmaradás felé a DVSC, ha az MTK vereséget szenvedne a Fehérvártól, a Gyirmót pedig a Puskástól, tíz pontra nőne velük szemben az előny. De mint említettük, a döntetlen is jó eredménynek számítana a Groupama Arénában.
NB-I 27. forduló
Ferencváros – DVSC
04.09. 19:30 Groupama Aréna
KZT





