A “mesehősök” ellen folytatnák jó sorozatukat a DEAC floorballosai

Szombaton ismét hazai környeztben lép pályára a Debreceni Egyetem élvonalbeli floorball csapata. Nyisztor Szabolcsék az IBK Cartoon Heroes csapatát látják vendégül a Böszörményi úti tornacsarnokban.

0

Nyisztor-Szabolcs-300x200 A "mesehősök" ellen folytatnák jó sorozatukat a DEAC floorballosai

Egyik csapat sem panaszkodhat aktuális formájára, mindkét gárda mögött két mérkőzés van és mindkét csapat begyűjtötte a győzelmeket, bár a debrecenieknek ehhez papíron talán erősebb csapatokat kellett legyűrniük. Volt jövés-menés mindkét oldalon a nyáron, bár a CH-nál több változás történt. A kispadon Apró Zoltán váltotta Molnár Szabolcsot, és a felnőtt csapat nélkül maradó Neumann játékosai is szinte kivétel nélkül náluk folytatják floorballos pályájukat. A keretek erőssége és a forma alapján megállapítható, hogy az alapszakasz megnyerése szempontjából is fontos mérkőzés vár tehát a csapatokra.

Ami az örökmérleget illeti, van múltja a fővárosiak elleni mérkőzéseknek, hiszen ez már a 23. fellépése lesz a csapatoknak. A mutatók is igen kiegyenlítettek: 10 debreceni győzelemre 10 CH siker mellett 2 döntetlen jutott, a gólarány 135:125 a cívisvárosiak javára. Az előző kiírásban háromszor is találkoztak a csapatok, a kiegyensúlyozottság ekkor is jellemző volt, egy-egy alkalommal nyertek a felek, egyszer pedig egállal zártak a csapatok.

A DEAC támadója, Nyisztor Szabolcs ezúttal is jól kapta el a szezont, két mérkőzésen már 5 pontot (3+2) szorgoskodott össze a furgelábú támadó, aki ezúttal is szoros meccsre számít: „Izgatottan várom a szombat délutáni mérkőzést, mivel most már úgy érzem elég jól összeforott a csapatunk. Látok rá esélyt, hogy ismét szoros meccset fogunk játszani, hiszen a CH is egy olyan kaliberű csapat, mint mi, fiatal ügyes srácokkal, de rutinos és tapasztalt játékosok is helyet kapnak benne. Továbbra is próbáljuk tartani a szép játékunkat, ahol ésszel és nem erővel játszunk, mivel meglátásom szerint ez lesz a kulcs ahhoz, hogy elérjük céljainkat!”. A vendégek részéről Pupek Zsolt állt rendelkezésünkre: „Sikerült két győzelemmel kezdenünk a bajnokságot, ami adott is egy pici lendületet a csapatnak. Úgy gondolom, mind a két mérkőzést pozitív élményekkel zártuk, ahhoz képest, hogy teljesen új felállásban játszottunk. Hétvégén utazunk Debrecenbe, várjuk már, hiszen a tavalyi szezonban is az összes mérkőzés eléggé izgalmasra sikeredett, és hol a CH-nak, hol a DEAC-nak sikerült nyerni. Most is izgalmas meccsre számítok, és nyilván megpróbálunk pontot szerezni a hazai csapattól!”

A találkozóra szombaton délután kerül sor a Böszörményi úti Campus Kecskeméti János Sportcsarnokában. A hétvégén esedékes Mihály-napi vásár miatt érdemes lesz indulás előtt tájékozódni a pontos megközelítést illetően. Aki pedig nem tud a helyszínen szurkolni, az a csapat facebook oldalán ezúttal is élő közvetítésbe tud bekapcsolódni.

Salming OB I, 4. forduló:
Debreceni EAC – IBK Cartoon Heroes
2019. október 5. (szombat), 16:00
Debreceni Egyetem Kecskeméti János Sportcsarnoka (Agrár Campus)

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/387974128545074/