A Mihalik-testvérek bizakodva várják a rájátszásokat

A DEAC jégkorongcsapatának testvérpárosával, Mihalik Andrással és Mihalik Gergővel beszélgettünk az alapszakaszról, a Magyar Kupáról, válogatottról és a vasárnap rajtoló play off-ról, valamint az Erste Liga rájátszásáról.

0

Nevtelen-300x150 A Mihalik-testvérek bizakodva várják a rájátszásokatA Dunaújváros elleni párharc megnyerésével biztosította helyét az egyetemi gárda a Magyar Kupa négyesdöntőjébe, amely alakulat az elődöntőben alulmaradt a Ferencvárossal szemben, majd a bronzmérkőzésen is vereséget szenvedett a BJA ellen. Bár a drukkerek és talán a játékosok is bíztak abban, éremmel térnek haza a fővárosból, végül ez nem jött össze. – Ezúttal nem alanyi jogon jutottunk a final four-ba, hanem a selejtezők során, három csapatot kellett kiütnünk és ez azért nem volt egyszerű. Azt gondoltuk, az elődöntőben a három lehetséges csapat közül a legkönnyebbet kaptuk, de ez hiba volt. Az a Ferencváros már más volt, mint akikkel az alapszakaszban találkoztunk, decemberben még 6-1-re vertük őket. Ám azóta jelentősen erősödött a keretük, a címer nem változott, de egészem más gárdával találkoztunk. Úgy vélem, a liga átigazolási szabályzata nem a legjobb. De felvettük velük a versenyt, nem voltak jobbak nálunk, ám kihasználták hibáinkat. Személy szerint csalódásként éltem meg a négyesdöntőt, de időben jött a pofon, ha tanulunk a hibákból, jól zárhatjuk a rájátszást – fogalmazott András. – Én is hasonlóan érzek a kupával kapcsolatban – vette át a szót Gergő. – Nem játszottunk rosszul, mindkét meccsbe jól álltunk bele, de Fortuna most nem a mi kezünket fogta. Mindent megtettünk a jégen, de ez most a 4. helyhez volt elég.

A kupa után az ifjabb Mihalikra egy új kihívás várt, ugyanis nemzetközi tornán debütálhatott a felnőtt válogatottban, követve ezzel testvérét, aki korábban már magára ölthette a címeres mezt. – Kimondhatatlanul boldog voltam, mikor megtudtam, behívtak a válogatottba, ezzel gyermekkori álmom vált valóra. Ez egy jó visszajelzés volt számomra, hogy jó úton járok, de sok munka vár még rám, hogy stabil tagja legyek a keretnek. A torna után külön nem értékelt senkit a szakmai stáb, annyit mondtak, tetszett neki, amit láttak tőlem. Ha ismét megkapom a lehetőséget, bátrabban kell játszanom, azt a teljesítményt nyújtani, mint a DEAC-ban – mondta a 19 éves támadó.

A rájátszás zárásaként sikerült visszavágni a kupagyőztes Ferencvárosnak, a Tüskecsarnokban 6-5-re nyert az egyetemi gárda. – Ha negatív akarok lenni, azt mondanám, egy hete, a kupában kellett volna legyőzni a Fradit. Lehet mondani, visszavágtunk, de ezt a zöld-fehéreknél megmosolyognák, ők nyerték a Magyar Kupát, mi pedig egy tét nélküli alapszakasz meccsen győztünk. Felszabadultan hokizhattunk, nem volt rajtunk nyomás. Arra jó volt ez a meccs, hogy éles helyzetben tudtunk gyakorolni, jó felkészülés volt a vasárnap kezdődő rájátszásra – fogalmazott az idősebbik testvér.

Idén rájátszásban dől el a magyar bajnoki cím sorsa, a hét hazai alakulat küzdhet meg az érmes helyekért. A DEAC a 2. hely végzett, így a legkevesebb pontot gyűjtő Dunaújvárosi Acélbikákkal találkozik, az első párharcra vasárnap idegenben kerül sor. – Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy látva a DAB helyezését, félvállról vennénk az első mérkőzést, és meglep minket ellenfelünk. Volt rá példa, hogy felszívták magukat és sorozatban nyertek. Úgy kell hozzáállnunk a párharchoz, mintha a legerősebb gárda ellen lépnénk jégre. Ha tudásunknak megfelelően játszunk, akkor nem lehet gond – vélekedett Gergő. – Testvére viszont határozottabban fogalmazott – a két nyert meccsig tartó összecsapásoknak épp az a nehézsége, ha a kiemelt idegenben az elsőt elbukja, hazai jégen nehéz dolga lesz, az ellenfél vérszemet kap és kettőzött erővel fog küzdeni, hogy a másodikat is megnyerje. Geri diplomatikusan fogalmazott, én viszont azt mondom, kötelező megnyerni ezt a párharcot, nálam nincs olyan opció, hogy nem jutunk tovább, ezt csalódásként élném meg.

Arra a kérdésre, miszerint a magyar bajnoki rájátszással járó több tétmeccset jónak tarják-e, a 21 éves támadó úgy válaszolt – szerintem jó döntés volt a szövetség részéről, hogy nem az alapszakasz végén elfoglalt helyezés után alakul ki a végső sorrend. Az erdélyi csapatok mindig jó eséllyel pályáznak a dobogóra, ám a magyar bajnoki címért ők nem léphetnek jégre. Nem megbántva a többi gárdát, de idén három alakulat emelkedik ki a mezőnyből az alapszakasz alapján, a Ferencváros, a BJA és a DEAC. A korábbi években nem volt elvárás támasztva Play-off előtt, ez most egy új szituáció számunkra. Vagy be sem kerültünk, vagy utolsóként vághattunk neki. Remélem, nem izguljuk túl, és ott leszünk a legjobb négyben, úgy vélem, akár a döntő is összejöhet – mondta András.

A bajnoki play-off után az Erste Liga sorozata is a rájátszással folytatódik. A DEAC 3. helyen zárt és elsőként a Csíkszeredával találkozik. – Benne volt a pakliban, hogy a DVTK-val kerülünk össze, de csapattársaim is úgy gondolják, jó, hogy nem velük találkozunk. Valamiért nem fekszik nekünk a miskolciak játékstílusa, ráadásul erősödött is a keretük. A Csíkszereda ellen pozitív a mérlegünk, négy párharcból hármat megnyertünk. A keretük többet ér pénzben, mint a miénk, de az idei szezonban bebizonyítottuk, nem a pénz hokizik. A rutinos játékosok, a légiósok és a fiatalok jó elegyet alkotnak, nem csak a jégen, hanem azon kívül is kiváló az összhang, összetartó a társaság, tudunk egymásért küzdeni. Mi soha nem hangoztattuk, hogy bajnokságot akarunk nyerni, csendben tettük a dolgunkat, szépen gyűjtögettük a pontokat. Reális cél lehet az elődöntő, a finálé pedig bravúrnak számítana – latolgatta az esélyeket a DEAC 21-es játékosa. A fiatalabb tesó is hasonlóképpen vélekedett – Nem szeretek jósolgatni, de minimum az elődöntőbe várom magunkat, ahogy Andris fogalmazott, a döntő bravúr lenne. Ha sikerülne eljutni odáig, meglátjuk, a legjobb játékunk mire lesz elég.

Hogy az idei jó szereplésnek mi a titka, Mihalik András azt is elárulta – kreatívak és gólérzékenyek vagyunk, ezt a statisztika is bizonyítja, mi jegyezhettük a Gyergyó után a legtöbb találatot. Viszont nagyon sokat kaptunk, időnként a győzelem érdekében nagyon kitámadunk, megfeledkezünk a védekezésről. A folytatásban e téren kell előre lépnünk, és ha támadásban továbbra is hatékonyak leszünk, a jó eredmények sem maradnak el.