A nemzetközi porondon is éremért küzdene Cifra Diána

Sikeresen leérettségizett, és újra edzésbe állt a debreceni Gewiss Training–Muay Thai&Thai KickBoxing fiatal tehetsége, Cifra Diána, aki elsősorban a mozgáskoordinációján szeretne javítani a következő megmérettetések előtt, novemberben pedig meglepné a világot Belgrádban.

0
IMG_20200614_092939-300x225 A nemzetközi porondon is éremért küzdene Cifra Diána
qrf

A kényszerű leállást követően visszatért az élet a Gewiss Training SE nagyerdei termébe, június eleje óta ismét csattannak a pofonok a ringben, s a magyar bajnok K-1-es, Cifra Diána is elkezdte a felkészülést az őszi megmérettetésekre.

„Két hete kezdtük el a teremben az edzéseket, jó hangulatban telnek a közös gyakorlások – hangsúlyozta a fiatal debreceni tehetség. – Természetesen igyekeztem hasznosan tölteni a kényszerszünetet is, sikeresen leérettségiztem, ami pedig a fizikai erőnlétet illeti, különböző online felületeken kaptam az instrukciókat az edzőmtől, Bokor Zoltántól. Ennek ellenére már nagyon hiányoztak az edzések, mert olyan versenyzőnek tartom magam, akinek szüksége van közvetlen visszajelzésekre, tanácsokra. Több fontos versenyünk is elmaradt a járvány miatt, a hazai rendezésű világkupát különösen nagy izgalommal vártam, ezért is sajnálom nagyon, hogy csak 2021-ben kerül megrendezésre.”

Megmérettetésből azonban így sem lesz hiány a közeljövőben, Diána és edzője pedig már ki is jelölte azokat a versenyeket, amelyen mindenképpen indulni szeretnének.

„A következő állomás az októberi magyar bajnokság lesz, amelyről csak az első helyezett jut ki a novemberi, belgrádi kadet és junior kick-box világbajnokságra. Pozitív érzéseim vannak a kvalifikációt illetően, hiszen még bőven van időm formába lendülni, ráadásul idén már felnőttek között is kipróbálhattam magam, ami nagy előnyt jelent az utánpótlás-viadalokon is. Tavaly hatvanöt kilogrammos kategóriában indultam, de idén egy súlycsoporttal lejjebb, hatvan kilogrammban versenyzek majd, ahol jobb esélyem lesz egy kiugró eredményre. Amennyiben sikerül kijutnom, Belgrádban is éremért szeretnék küzdeni, ám ehhez még sokat kell fejlesszük a technikámat, elsősorban a stabilitásra, a mozgáskoordináció javítására helyezzük a hangsúlyt az elkövetkezendő hónapokban.”

P.G.