A pontos befejezések hiányoztak

A DEAC fustalosai Dunaújvárosban folytatták bajnoki szereplésüket.

0

48373468_2182514965116470_1364607845487607808_n-300x188 A pontos befejezések hiányoztakFotó: Papp Attila

Elek Gergő együttese bár vereséget szenvedett a második helyen álló Dunaferr otthonában, de mezőnyben végig partiban voltak ellenfelével. Az első félidőben több lehetőségük volt a gólszerzésre, széleken jól bontották meg a hazaiak védelmét, sajnos a helyzetek kimaradtak. A védekezéssel sem voltak gondok, felépített támadásokból nem tudott eredményes lenni a Dunaferr, kontrákból viszont betaláltak. Végül bejött a papírforma, az esélyesebb csapat győzött, de egyetemistáink méltó ellenfelei voltak a dunaújvárosiaknak. Bár hat gólt kaptak és csak kettőt lőttek, ekkora különbség nem volt a két gárda közt, ez pedig játékosainkat dicséri, felvették a versenyt a profi együttessel.

Férfi futsal NB-I 16. forduló

Dunaferr – DEAC: 6:2 (1:0)

DEAC: Dobi, Szentes Bíró, Vékei, Kondás, Varga

Cserék: Faragó Á., Kasuba, Tóth A., Faragó L., Pallai, Blága

Edző: Elek Gergő

Gólszerzők: Varga 26’, Tóth A. 35’

Elek Gergő: A mérkőzésen úgy éreztem, fizikálisan és fejben rendben vannak a játékosok, de előfordultak koncentrációs hullámvölgyek, az első félidőben ennek a kapott gól előtt és után is voltak jelei, ezt viszont időkéréssel át tudtuk hidalni. Lehoztuk ezt a játékrészt úgy, hogy hatalmas lehetőségeket dolgoztunk ki, de üres kapus helyzetnél, 100%-os ziccernél sem tudtunk eredményesek lenni. Úgy gondolom, legalább annyi lehetőségünk volt a gólszerzésre, mint ellenfelünknek. Szünetben megbeszéltük, ezeken a hullámvölgyeken túl kell lépni, ha maximálisan koncentrálunk, akkor meglepetést tudunk okozni. Sajnos ez a második félidő elején számomra érthetetlen okból nem sikerült, cserékkel próbáltam javítani, de egy ideig nem tudtunk ezen változtatni. Kijöttünk a hullámvölgyből, újra meccsben voltunk, de ahogy telt az idő, egyre jobban fogyott a hit. Igyekeztünk felvenni a versenyt a Dunaferrel, a saját játékunkat próbáltuk úgy alakítani, hogy megbontsuk ellenfelünk védelmét, a támadásaikat megakadályozzuk. A mérkőzés nagy részében ezt sikerült is megvalósítanunk, kidolgozott akcióból nem tudtak eredményesek lenni, a gólokat kontrákból és figyelmetlenségekből kaptuk. Nem feltétlenül azt csinálták a játékosok bizonyos szituációkban, amit kellett volna, ezt arra tudom visszavezetni, hogy ez volt egy hét alatt a harmadik mérkőzésünk. A mérkőzés összképét tekintve, a mezőnyjátékkal elégedett vagyok, a saját és az ellenfél kapuja előtti koncentrációval voltak gondok, de a végeredményt túlzónak tartom.

Az erőltetett menetnek még nincs vége, szerdán Magyar Kupa mérkőzésen lépünk pályára a Haladás ellen, majd pénteken ismét bajnoki mérkőzés vár ránk. A kupában szeretnénk olyan eredményt elérni, hogy legyen értelme a visszavágónak, a pénteki bajnoki viszont nagyon fontos számunkra a végelszámolást illetően, nem mondom, hogy kötelező a Nyírgyulaj ellen a győzelem, de annak a találkozónak mi vagyunk az esélyesei.

A vereség ellenére szép volt srácok!