A serdülők alapos verést mértek a Szegedre

U 16 B csapatunk a hétvégén Szegedre látogatott és jó játékkal szép győzelmet aratott a szegedi csapat felett.

0

defaultnews_u16-2-300x200 A serdülők alapos verést mértek a Szegedre

Jól kezdett a debreceni együttes, már az 1. harmadban három góllal terhelték meg a hazaiak hálóját. A 2. harmadban tovább tartott a lendületes játék és jöttek a gólok is, melyekből Dorogi Máté három, Kovács Kristóf pedig két találattal vette ki a részét. A szegediek két alkalommal tudtak válaszolni, a góljaik egyike emberelőnyben született. A 3. játékrészben szépített az egyre többet szabálytalankodó hazai együttes. A végeredmény már az 51. percben kialakult Dorogi Máté újabb góljával, aki ezzel „mesternégyest” ért el. A debreceni kapuban Végh Dániel 90 %-os hatékonysággal teljesített.

OKOS CSANÁD vezetőedző elégedetten kommentálta az eseményeket: „Az első pillanattól fegyelmeztettem és bátran játszottunk, jó helyzeteket alakítottunk ki, közülük hármat is értékesíteni tudtunk. A második harmadban továbbra is lendületesen hokiztunk, így hamar szereztünk még két gólt. Ezután az ellenfél kezdte elfelejteni a fair play- szabályait, amire számítottunk is, de néha csak nehezen tudtunk a játékra koncentrálni. A harmadik harmadban a biztos vezetés birtokában gyakran a csapatérdek elé helyeztük az egyéni érdeket, többször hibáztunk, amiből nagyon veszélyes kontrákat kaptunk! Örülök a játékunknak, mivel ismét domináltuk a mérkőzés nagy részét és most végre be tudtuk lőni a helyzeteinket is. Említésre méltó még, hogy a góljaink többségét szépen kijátszott akciókból szereztük. Gratulálok a csapatnak! Megjegyezném, hogy számításaink szerint a jegyzőkönyvben szereplő 19 lövésnél jóval többször veszélyeztettük az ellenfél kapuját.”

Goodwill Pharma Szegedi Vízmű – Debreceni HK 3-8 (0-3, 2-4, 1-1)
Gólszerzők:
 Peceric, Ferró és Sánta, illetve Dorogi (4), Kovács Kr.(2), Váraljai Á. és Révész