Fotó: Kovács Anikó/MKSZ
A svédek elleni vereséggel elúsztak a negyeddöntős álmok, ám egy nagyon fontos párharc még várt a lányokra. A hétfői mérkőzés döntött arról, hogy részt vehet-e az olimpiai selejtezőn nemzeti csapatunk. Ehhez viszont mindenképp le kellett győzni a horvátokat, mivel a döntetlen nem lett volna elég.
Az első félidőben elején kettővel elléptek a horvátok, előnyüket pedig a 25. percre ötre növelték. Lányaink elég sok hibával játszottak, Böde-Bíró Blanka védéseinek köszönhetően nem lett még nagyobb a hátrányuk. Az első dudaszóig közelebb kerültek Vámosék a horvátokhoz, háromra csökkent a különbség (8-11).
A második félidőt is rosszul kezdte Golovin Vlagyimir csapata, a hibák száma nem csökkent, és a 45. percben eldőlni látszott a párharc, ekkor már hattal vezettek a horvátok. Ám kezdett beindulni a gépezet, feljavult a védekezés, a lányok kezdtek faragni a hátrányból, de az 54. minutumban még négy volt közte. A játékosok a mérkőzés hajrájában már extázisban kézilabdáztak egy 5-0 sorozatot produkálva megnyerték a párharcot.
Nemzeti csapatunk a győzelme olimpiai selejtezőt ért. A mérkőzés legjobbjának a DVSC Schaeffler irányítóját, Vámos Petrát választották.
Női kézilabda-világbajnokság, középdöntő, I. csoport, 3. forduló
Magyarország – Horvátország: 23-22 (8-11)
Magyarország: Böde-Bíró, Bukovszky (kapusok) – Győri-Lukács 5, Klujber 9, Papp, Bordás, Kuczora, Márton, cserék: Vámos 1, Füzi-Tóvizi, Debreczeni-Klivinyi 3, Albek 2, Szöllősi-Schatzl 1, Pásztor, Simon 2
Edző: Golovin Vlagyimir




