
Lendületesen és jól játszott Szűcs János együttese a mérkőzésen, majdnem mindenben jobbak voltak ellenfelüknél, csak egyvalamiben nem, a gólszerzésben. Akadémistáink sorban dolgozták ki a helyzeteiket, de csak egyet tudtak értékesíteni. A Kecskemét viszont tökéletesen használta ki két helyzetét a mérkőzés hajrájában, mert csak akkor jutottak el a debreceni kapuig, és otthon tartotta a három pontot. Ha a futball pontozásos sportág lenne, csapatunk fölényesen nyerhetett volna, de azt a játékot gólra játsszák, abból pedig a hazaiak eggyel többet szereztek.
Kecskemét – DVSC-DLA: 2:1 (0:1)
DVSC-DLA: Lisztes, Tóth B., Lénárt, Székelyhidi (Bigun 60’), Karmacsi, Nagy R. (Virág 70’), Kovács, Bajusz, Krajcsovics, Lázók, Hegedűs (Harcsa 66’)
Edző: Szűcs János
Gólszerző: Krajcsovics 33’
Szűcs János: Nehéz egy ilyen mérkőzés után higgadtan értékelni, már az első félidőben vezethettünk volna három-négy góllal és lezárhattuk volna a találkozót, de csak egy helyzetet tudtunk értékesíteni. A második játékrészben is mi irányítottuk a játékot, beszorítottuk ellenfelünket a kapuja elé, csak ritkán tudtak kijönni a nyomásból. Legalább hat-hét nagyon komoly helyzetet kidolgoztunk, sajnos pontatlanok voltak a befejezések, nem voltunk elég higgadtak a kapu előtt. A 70. percre már kényszerűségből hármat kellett cserélnem, ez egyértelműen megbontotta az addigi egységünket. Az utolsó 5 percben pedig megbűnhődtünk a rengeteg elpuskázott helyzetért. Kecskeméten egy csapatnak sem könnyű nyernie, mi azonban fölényes győzelemmel térhettünk volna haza. Az valahol biztató, hogy ennyi lehetőségünk van a gólszerzésre, viszont az elmúlt két találkozón elhibázott 15-20 gólhelyzet már aggasztó. Egy vereség mindig bosszantó, ez pedig most különösen az volt.




