
Úgy kezdte a mérkőzést Jankovics Sándor csapata, ahogy egy második helyen álló együttestől elvárható, magukhoz ragadták a kezdeményezést, irányították a játékot, helyzeteket dolgoztak ki. Egy valami hiányzott, az pedig a játék lényege, a gól. Semmilyen helyzetből, még tizenegyesből sem tudtak betalálni az újvárosi kapuba. A második félidő emberelőnyét sem tudták kamatoztatni. A hazaiak a mérkőzés elején eljutottak a debreceni kapuig és kihasználva a Sportiskola védelem bakiját, megszerezték győzelmet jelentő góljukat.
Fontos pontokat veszített a csapat, a vereséggel közelebb zárkóztak a riválisok, akik szintén a második helyre pályáznak.
Balmazújváros – DSC-SI: 1:0 (1:0)
DSC-SI: Aranyi, Lengyel (Burai 52’), Varga (Somogyi 82’), Pelles, Spitzmüller, Simon (Nagy D. 52’), Czapp, Sándor (Németh 83’), Szőke, Galla (Nánási 52’), Rozsnyai
Edző: Jankovics Sándor
Jankovics Sándor: Nehéz ilyen mérkőzés után mit mondani. Egész mérkőzésen fölényben játszottunk, irányítottuk a játékot, számtalan helyzetet kidolgoztunk, de nem sikerült betalálni a kapuba, még büntetőt is hibáztunk. Ellenfelünk egyszer jutott el a kapunkig és be is talált. Sajnos elveszítettünk egy nagyon fontos három pontot, több botlás már nem fér bele, ha meg akarjuk tartani a második helyünket a hátralévő fordulókban.




