Fotó: Ásztai Csaba
A Fehérvárral találkozott a DVSC az OTP Bank Liga hetedik fordulójában a Nagyerdei Stadionban szombat este. A MOL Fehérvár ráadásul egy olyan debreceni gárda vendége volt, ahol hét közepén menesztették a vezetőedzőt, a kispadra, megbízott trénerként a Loki korábbi legendája, Dombi Tibor ült. Az ideiglenesen kinevezett szakmai stába kezdőcsapatban főként a hazai nevelésű játékosokra alapozott. A hétközi fordulóhoz képest Charleston helyett Romanchuk került a védelem tengelyébe, középályára Dzsudzsák, támadósorba pedig Babunski. A mérkőzésre a B-közép nagy létszámban vonult ki, erősítve a DVTK ultráival, ami – a rigmusokból ítélve – nagyrészben szólt a „Bombázónak”. A mérkőzés előtt a több mint 250 NB .-es bajnoki mérkőzésen való részvétele alkalmából Varga Józsefet köszöntötte Makray Balázs cégvezető.
Aktívabban kezdett a Vasutas, az első percekben birtokolták a labdát, a játék leginkább a Fehérvár térfelén zajlott. Az első helyzet viszont a Vidi előtt adódott: Dárdai szabadrúgását Zivzivadze csúsztatta meg, ám Hrabina résen volt, vetődve oldalra ütötte a labdát. Válaszul egy szép akció végén Szécsi pattintotta a labdát hat méterről Kovács kapujába, ám a gólt nem adta meg Karakó játékvezető, ugyanis a beadás előtt elhagyta a játékteret a labda. A mérkőzés első tíz perce egyértelműen a debrecenieké volt, többet birtokolták a labdát, jó arányban nyerték az egy-egy elleni csatákat, és ötletesség, lélek volt a játékukban. Mindeközben a B-közép szakadatlan biztatása kiváló hangulatot teremtett a stadionban. A Fehérvárnak is voltak ígéretes próbálkozásai, Nego beadását 8 méterről fejelte a kapu mellé Zivzivadze. A következő percek a vendégeké voltak, pontos átadásokkal keresve a beadás, lövés lehetőségét, ám egyikre sem adódott alkamuk. A félidő közepére ismét magára talált a Loki, előbb egy tizenegyesgyanús szituációban Babunszkit gázolták el a kaputól 15 méterre, majd Dzsudzsák cselezte be magát a kapu elé, lőni azonban nem tudott. Egyre nagyobb volt a nyomás a vendégek kapuján, a fehérváriak sok szabálytalanságokkal tudta csak szűrni a debreceni támadásokat. Komoly helyzet alakult ki Hrabina kapuja előtt, Ferenczi lábáról Zivzivadze elé került a labda, aki átemelt Hrabina fölött, de a gólvonalról Romanchuk menteni tudott. A félidő végéhez közeledve élénkült az iram, felváltva vezették támadásaikat a csapatok. Egy ilyen után Horváth és Gyurcsó ütközött, mely után a Loki játékosa mozdulatlanul feküdt a füvön. Hamar érkezett a segítség, szerencsére a debreceni támadó saját lábán hagyta el a játékteret, ám le kellett cserélni. Megnyomta az utolsó perceket a Vasutas, melynek meg is lett az eredménye, a hosszabbításban Dzsudzsák beadását Babunski fejelte közelről a kapuba (1-0). Az gól után többre már nem maradt idő, DVSC megérdemelt vezetésével zárult a játékrész.
A második félidő első percében Szécsi jobb felsőbe tartó fejesét csak bravúrral tudta hárítani Kovács. Támadott a Debrecen, veszélyes támadásokat vezettek, amelyeket a vendégek nem egy esetben csak súlyos szabálytalanságokkal tudtak megakasztani. Dzsudzsák 18 méterről lőtt szabadrúgásánál Kovácsnak minden tudására szükség volt, hogy hárítsa a lövést. Próbálkoztak a vendégek, ám a Loki védelme tökéletesen zárt, minden kísérletet meghiúsítottak. A Loki B-középben karneváli hangulat alakult ki, zúgott is a Hajrá Lok. Kedvenceik folyamatosan támadtak, folyamatosan veszélyben forgott Kovács kapuja. A Vasutas ezokban a percekben igazi örömfocit játszott, látványos cselek, ötletes megoldások – mindez a vendégek tizenhatosa előtt. A mérkőzés hajrájában mindent megpróbált a Fehérvár, de a debreceniek hősiesen védték előnyüket, amit meg is tartottak a hármas sípszóig. A szív és az akarat meghozta gyümölcsét, megtörve a jeget, megszerezte első győzelmét a DVSC!
OTP Bank Liga 7. forduló
DVSC – MOL Fehérvár: 1-0 (1-0)
DVSC: Hrabina – Bévárdi, Romachuk, Deslandes, Ferenczi – Dzsudzsák, Baráth, Varga (Lagator 71’), Horváth K. (Kiziridis 38’) – Szécsi (Neofytidis 89’), Babunski (Dieye 71’)
Mb. edző: Dombi Tibor
MOL Fehérvár: Kovács D. – Szerafimov (Liedniev 86’), Larsen, Stopira, Nego – Pinto (Bumba 66’), Fiola, Hangya (Heister 73’), Bambgoye – Zivzivadze, Dárdai (Schön 66’)
Vezetőedző: Michael Boris
Gólszerző: Babunski 45+3’
K.Zs.




