A tabella élén zárták az alapszakaszt női futsalosaink

A Debreceni Egyetem női teremlabdarúgói az alapszakasz utolsó játéknapján 3–3-as döntetlent játszottak a Tolnával.

0

DEACnőiFutsal-657x420-1-300x197 A tabella élén zárták az alapszakaszt női futsalosaink

Fotó: deac.hu

A női futsal NB I tabellájának élén álló DEAC szombaton délután az alapszakasz utolsó fordulójában a Tolnát látta vendégül. Quirikó Vivien csapata ebben az idényben kétszer is magabiztos győzelmet aratott a jelenleg a negyedik helyen álló együttes ellen (6-1, ill. 5-1), és ezúttal is a debreceniek számítottak az esélyesebbnek.

A mérkőzés a vendégek számára indult jobban, hiszen Szöllős Alexandra bejátszása után Vámosi Gerogina már a 2. percben megszerezte a vezetést. Ezután a DEAC is magára talált, az 5. minutumban egy tetszetős támadás végén Fülöp tálalt Nagy Anikó elé, akinek összejött az egyenlítés. A folytatásban az egyetemisták többet birtokolták a labdát, de a lehetőségekkel nem tudtak élni, amit a Tolna-Mözs kis híján megbosszult. Mivel a lövéseknél mindkét kapus résen volt, így a szünetben a csapatok 1–1-es döntetlennél vonulhattak az öltözőbe.

A második félidő elején folyamatosan nyomott a DEAC, melynek köszönhetően Horváth Viktória a játékrész 5. percében egy szép egyéni megmozdulás után védhetetlenül a bal alsóba lőtt, ezzel 2–1-re módosította az eredményt. Három perccel később ismét Horváth Viktória volt eredményes, 15 méterről ezúttal a bal felsőbe bombázott. Az izgalom egyre fokozódott, s a megszokotthoz képest sokkal több szabálytalanság tűzdelte a találkozót. Hamarosan a vendégektől Bajcsy Krisztinának is elsült távolról a lába, így a debreceniek előnye egy gólosra olvadt. A vége előtt hét perccel a tolnai gárda Csapó Orsolya révén egalizált, és bár Tóth Anita még betalálhatott volna, lövése a kapufán csattant. A DEAC női futsalcsapata a Tolna-Mözs ellen végül 3–3-as döntetlent ért el, amely azt is jelenti, hogy Quirikó Vivien tanítványai az alapszakaszt a tabella első helyén zárták.

Női futsal NB I, 15. forduló

DEAC – 2F-Bau Tolna-Mözs 3–3 (1–1)

Debrecen, DESOK Sportcsarnok. Vezette: Forgács (Varga, Tóth G.)

DEAC: Torma – Pócsik, Krascsenics, Fülöp, Horváth V. Cserék: Tóth N., Nagy A., Gajzágó, Sovány, Czégény, Tóth A.

Vezetőedző: Quirikó Vivien

Tolna-Mözs: Deczki – Szalkai, Bajcsy, Vámosi, Szöllős Cserék: Kulcsár, Wiesner, Sereg, Kiss G., Mogyorósi, Csapó, Hatala

Vezetőedző: Reveland Zoltán

T.H.