Fotó: deac.hu
Az első szett óriási küzdelmet hozott, ezt bizonyítja, hogy kettőnél nagyobb differenciát egyszer sem jegyezhettünk fel. A hazaiak remek blokkokkal próbáltak megzavarni a debrecenieket. Szerencsére a budapestiek Williant nem igazán tudták semlegesíteni, a légiós a játékrész hajrájában két ásszal jelentkezett, ezzel 20:22-re módosult az eredmény. Nem sokkal később brazil a kulcsember zárta le ezt a periódust (23:25).
A második felvonás is sokáig szorosan alakult. A szerencsével nem álltak hadilábon a fekete-fehérek, mivel Pavliuk egyik nyitása a hálót is érintve pattant a PSE térfelén. 17:17-es állást követően mindössze három pontot szereztek a Fodor-tanítványok, így a vetélytárs egyenlített.
A harmadik szakaszt összességében magabiztosan húzta be a cívisvárosi gárda. Pedig az elején még vitte a lendület Jókay Zoltán tanítványait, ám 10:5 után egy 8:0-s sorozattal rukkoltak elő. Reklamálások is színezték ekkor a találkozót, mivel a Pénzügyőr tagjai több alkalommal nem értettek egyet a játékvezetői döntésekkel. Szerencsére az egyetemisták csak a játékra összpontosítottak, ez pedig meghozta a gyümölcsét, mivel ezt az etapot 25:19-re megnyerték.
A negyedik szettben Bagics Balázs rutinja sokszor hozott értékes pontot, aztán Pavliuk egymás után két demoralizáló ásszal szomorította el a házigazdát (12:17). A meccs végén megint Willian tolta a szekeret, a pontgyáros saját és a csapat teljesítményére egy ásszal tette fel a koronát a végén.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban 2-0-ra vezet a DEAC. Amennyiben pénteken 20 órától a DESOK-ban is két vállra fektetik a Pénzügyőrt, akkor biztosan éremért küzdhetnek a folytatásban, ami történelmi tett lenne.
Férfi röplabda Extraliga-negyeddöntő 2. mérkőzés
PSE-DEAC 1:3 (23:25, 25:20, 19:25, 17:25)





