A Vasas nyerte a második párharcot

Harminchárom pontos, 83-50-es vereséget szenvedett a DEAC U23-as csapata a Vasas Akadémia otthonában pénteken, az NB I. B Piros csoport negyeddöntőjének második mérkőzésén.

0

Kepernyofelvetel-25-300x162 A Vasas nyerte a második párharcotFotó: deac.hu

Kevesebb, mint negyvennyolc órával a hajdúsági sikert hozó első csata után pénteken újra egymásnak feszült a DEAC U23 és a Vasas, immáron Budapesten. A széria második felvonásának igencsak hiányos összeállítással vágtak neki a debreceniek, keretükben a szombaton rajtoló A-csoportos rájátszásra készülő Kovács Ákos, Hőgye Patrik, valamint Neuwirth Bence sem volt ott. Varga Sándor viszont igen, aki rögtön el is süllyesztett egy triplát a házigazda gyűrűjében. Nem sokkal később Czermann Patrik is megvillant egy zsákolással, majd Balázsi Ákos gondoskodott a minimális vendégfór megőrzéséről egy távolival. A pasarétiek Homoki Donát találatai révén igyekeztek felzárkózni, azonban a padról kiválóan beszálló Turán Simon sorozatban kétszer is eredményes volt, így a körülmények ismeretében kisebb meglepetésre a DEAC ifistái jártak előrébb a szünetben (14-15).

A korai lendület sajnos a folytatásra teljesen elapadt. A második etapot egy 11-0-s futással indította a Vasas, s bár Kovács Imre időkérését követően némileg konszolidálódott a fekete-fehérek helyzete, a félidő hajrájában újfent elléptek az angyalföldiek (45-24). Az összecsapás a harmadik negyed elején végleg eldőlt, a hazaiak újabb, ezúttal 16-5-ös rohama megpecsételte a DEAC sorsát (61-29). A hátralévő idő egyetlen kérdésének a különbség mértéke bizonyult: a találkozó a piros-kékek 83-50-es diadalával fejeződött be.

A párharc állása tehát 1-1-re módosult, legközelebb április 21-én randevúznak a felek az Oláh Gábor utcán.

Vasas Akadémia – DEAC U23: 83-50 (14-15, 31-9, 20-17, 18-9)

DEAC: Balázsi Á. 7/3, Varga S. 13/6, Várszegi 3/3, Flasár 2, Czermann 12

Cserék: Hegedüs -, Turán 11/9, Vadai 2, Szűcs -, Gábor-Győri

Vezetőedző: Kovács Imre

Kovács Imre: Gratulálok a Vasasnak, sikerült ránk erőltetniük a saját játékukat, az első pofon után teljesen szétesett a játékunk. Egy rájátszásban szereplő csapat soha nem engedheti meg magának, hogy feladja, vagy rossz hozzáállással lépjen pályára.