Ahogy azt kell, simán behúzta a DKKA elleni bajnokit a Loki

A döcögősebb kezdés után gyorsan magára talált a DVSC szerdán a Kohász vendégeként, Töpfner Alexandra és Kácsor Gréta vezényletével magabiztosan, 38-28-ra húzta be az idegenbeli bajnokit a Loki, mely szombaton már Norvégiában, a háromszoros BL-győztes Vipers vendégeként küzdhet egy bravúr kiharcolásáért.

0

415466585_907780527347596_4448579594225005585_n-300x151 Ahogy azt kell, simán behúzta a DKKA elleni bajnokit a LokiFotó: DVSC kézilabda/Facebook

A Dunaújváros otthonában volt jelenése a DVSC Schaeffler csapatának a Vipers Kristiansand elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő első felvonása után, illetve visszavágója előtt. A szerda délutáni bajnoki esélyese egyértelműen a Loki volt, hiszen szeptemberben, a női kézilabda NB I. 4. fordulójában 31–19-re, míg a januári Magyar Kupa negyeddöntőben 36–23-ra nyert Szilágyi Zoltán alakulata. Ugyanakkor nem lehetett tudni, mennyit vett ki a piros-fehérekből a múlt vasárnapi BL-csata.

A találkozó pár perces csúszással indult, hiszen míg a hölgyek készen álltak, addig a DKKA csarnokában található eredményjelző kevésbé. Kisebb meglepetésre beragadtak a debreceniek a rajtnál, öt perc játékot követően 3–0-ra vezettek a hazaiak. Nem hagyták azonban nagyon meglépni a lokisták az újvárosiakat, Kácsor Gréta, Szabó Nina, majd Planéta Szimonetta is betalált, így rövidesen egál volt az állás (3–3).

A félidő felére átvette az irányítást a DVSC, noha a Kohász fiatalos lendülettel próbálta tartani a lépést, a 18. minutumban már 12–7-re mentek a vendégek. Egyre inkább kirajzolódott a két gárda közti különbség, illetve az is szembeötlő volt, hogy Töpfner Alexandráék ezt az ütközetet sem veszik félvállról; végül 18–12-es cívisvárosi előnynél vonultak pihenőre a felek.

Ott folytatta a Loki, ahol befejezte, az előny pedig egyre csak hízott, újabb nyolc perc játékot követően már tíz volt közte, 24–14. A lényegi kérdések tehát már eldőltek, a Dunaújváros egyre inkább kezdett szétesni, a Szilágyi-lányok kis túlzással azt gyakorolhattak a pályán, amit akartak, illetve a kulcsjátékosok is tudtak pihenni. 38-28 lett a vége, a DVSC-s lányok ezzel letudták a kötelezőt, és készülhetnek a szombati, norvégiai BL-visszavágóra.

Női kézilabda NB I 17. forduló

DKKA – DVSC Schaeffler: 28-38 (12-18)