Amerikaifutball: Debreceni játékos a válogatottban

0

DSC_0489-300x168 Amerikaifutball: Debreceni játékos a válogatottbanFotó: Bellon Bíborka

Nagyon fontos mérkőzés elé néz nemzeti csapatunk. A B-csoportos Európa-bajnokságon Izraellel néznek szembe Grátz Vilmos tanítványai, akik egyértelműen célul tűzték ki azt, hogy kvalifikálják magukat az A-csoportba. Vasárnap ezt meg is teheti a címeres alakulat, ugyanis amennyiben Izraelt le tudja győzni már biztosan az első helyen végez.

A szakmai stáb csütörtökön hirdette ki a végleges 45 fős meccskeretet, amelyben szerepel Roják Richárd is. Mint ismert, a DEAC Gladiators futója a kissé döcögős kezdés után kiváló formába lendült a Divízió I-ben és egyik fontos eleme volt a cívisvárosiak remek Divízió I-es szereplésének. Augusztusban már Székesfehérváron is ott volt a válogatott első edzőtáborában, és végig készült a keret többi tagjával. Roják ezen kívül rengeteget edzett külön Debrecenben is, hogy minél jobb formába kerüljön, és megkapja a lehetőséget, hogy bizonyíthasson a piros-fehér-zöld szerelésben.

A Magyarország – Izrael összecsapás szeptember 12-én, vasárnap 16 órakor kezdődik a székesfehérvári First Fielden.