
Árva Norbert tanítványai első 6+1-es tornájukon vettek részt és megállták a helyüket. A csoportmérkőzések során kétszer győztek és egyszer ikszeltek, az elődöntőben hat góllal verték a Szatmárnémetit.
A döntőben 1-1 lett a rendes játékidőben az eredmény, következett a büntetőpárbaj, amiben végül a Bozsik Akadémia bizonyult jobbnak.
Eredmények
Csoportmeccsek
DLA – Bozsik Akadémia 3-2
DLA – VISK 3-2
DLA – Kisvárda 1-1
Elődöntő
DLA – Szatmárnémeti 6-0
Döntő
DLA – Bozsik Akadémia 1-1 (büntetőkkel: 2-3)
A torna legjobb játékosa: Szekeres András (DLA )

A tornán résztvevő keret: Pardi Zsolt, Gurzó György, Palercsik Zalán, Varga Zsolt, Varga Levente, Szekeres András, Rásó Patrik, Andrásik Zsombor, Mucsányi Szabolcs, Pápai Roland. Edző: Árva Norbert
Árva Norbert: Nagy hőségben, műfüvön került megrendezésre a torna, ráadásul szűk is volt a pálya, nem volt meg a rendes szabványmérete, ez pedig azt eredményezte, hogy tudatos játék egyik csapatnál sem alakult ki, inkább a párharcok domináltak és a szerencse befolyásolta a mérkőzések alakulását. Játékunk még szezon eleji volt, ráadásul most játszottunk először 6+1-es játékrendszerben, ehhez jött még, hogy ebben a korosztályban már van les, ami szerintem még teljesen felesleges. Kicsit bizonytalanul játszottunk még, de a mérkőzéseken meg voltak a helyzeteink, csak a befejezéseket elkapkodtunk. Sikerült a döntőbe kerülnünk, ahol csak a büntetőpárbajban maradtunk alul, ha csak egyet tudtunk volna még értékesíteni, megnyertük volna a kupát. Az eredmény azonban most másodlagos volt, a tapasztalatszerzés, új dolgok megszokása volt inkább a lényeg ezen a tornán. Keretünkben is történt változás, két maghatározó, tehetséges játékosunk egy korosztállyal feljebb került, még nem sikerült a többieknek pótolni őket. Büszke vagyok a gyerekekre, a nehézségek ellenére is második helyen tudtak végezni, az egész tornán küzdöttek, hajtottak, nagy akarással játszottak.
Nagy öröm számunkra, hogy a torna legjobb játékosának Szekeres Andrást választották, úgy gondolom, teljesen megérdemelten nyerte meg ezt a díjat, kiemelkedően játszott, ha gólkirályi címet is osztottak volna, azt is ő nyeri.
Dolgozunk tovább, azóta átbeszéltük a gyerekekkel a hibákat és próbáljuk javítani. Készülünk a hamarosan kezdődő Bozsikra, van még munka bőven, meg kell szokni az új játékrendszert, a lesszabályt, ehhez még időre van szükség, de úgy gondolom, jó úton járunk.




