Debrecenből öten indultunk Sao Paulo-ba a világbajnokságra. Három verseny gombfocis, János elnök úr a Chapas csapatunkat erősíteni, Balázs pedig az űber hívások miatt jött velünk.
A 14 órás Párizsi átszállás lehetővé tette, hogy sebtében bejárjuk a város nevezetességeit, majd irány a brazilia. Mikor a közösségi hálón jeleztük, hogy a helyszínen vagyunk, Renato Pinheirode Souza barátunk azonnal ránk írt, eljött értünk és a Maria Zélia klubhelyiségében megtartottuk első edzésünket.
Másnap a városban tök spontán módon, összefutottunk Farkas Gabival és párjával Timivel. Jó érzés volt a világ túlsó felén találkozni rég nem látott sporttársakkal.
Az első versenynap a szektorlabdáról szólt. A szektorosok fantasztikusan játszottak, főleg Lukács Vitya és mindent megnyertek, a borzasztóan rossz pályák ellenére is. Beszélgettem vele az egyéni verseny alatt, szóba hoztam a pályák minőségét. Ő épp egy tőle jóval gyengébb képességű szektorossal játszott, és azt mondta: „szégyelném magam, ha a pályára fognám, ha nem nyerek ezen a meccsen”. És nyert” De nem csak a meccset, az egész versenyt! Rajta láttam egyedül azt a mezőnyben, hogy nem foglalkozik a pályák minőségével, hanem csakis kizárólag a feladatra koncentrál. Gratulálok Vitya itt is!
A második versenynap a a nagy kedvencem, a12 érintéses gombfoci következett. Mivel három debreceni utazott Brazíliába, így a Klubvilágbajnoki döntőre kellett még igazolnunk a csapatba valakit. Egyhangúan Renato-ra szavaztunk. Régóta követi a tevékenységünket, elvitt minket a klubjába gombfocizni… szóval őt választottuk 4. DSC játékosnak. A Circulo Militar ellen vívtuk a döntőt. A szakág legjobb játékosai ezek a srácok. A sorsolás után Renato összehívott minket, és mivel ismeri, játszott már az ellenfeleinkkel, taktikai ismertetést adott nekünk. Majd mondta, hogy az első forduló után, adjuk át tapasztalatainkat egymásnak az ellenfél játékáról. Az első meccsem katasztrófa volt. Mint rájöttem, nem véletlen, hogy Renato próbált minket felkészíteni, ugyanis ellenfeleink ismertek minket, tudták a játékunkat. Az első párharcomon egyszerűen nem tudtam játszani a játékomat, teljesen kiidegelt a srác a védekezésével. Mikor látta, hogy összezavarodtam, megnyugodott és 13-3-as verést mért rám. A következő meccsemen már jobban odafigyeltem Renato mester taktikai értekezletén, és ennek köszönhetően sikerült kevesebb gólt kapni, végre kezdtem rájönni mi lehet az ellenszer az ellenfelem védekezésére. A harmadik fordulóban a kamerák előtt játszottam, remek… extra teher. De sikerült megoldani, végig jól ment a játék, és sikerült 5-4-re legyőznöm az ellenfelemet. Az utolsó fordulóban végig partiban voltam, de a végén riválisomnak volt nagyobb szerencséje.
Összességében a Militar csapata magabiztosan nyert, de jó volt látni, hogy amíg partiban tudtunk velük lenni, bizony nekik is megremegett a kezük.
A 12 érintéses egyéni versenyen furcsa sorsolás volt. Mindenképp úgy próbálták intézni, hogy csak brazil és portugál jusson a legjobb 16-ba. A csoportban a chilei ellenfelemet simán vertem. Ezután a brazil srác simán vert engem, pedig jól ment a játék, jöttek a gólok, de sajnos nekem a 4-5 gólnál megáll a tudomány. Ez ellen a srác ellen ez kevés volt. A portugál riválisom ellen nagyon motivált voltam, de sajnos nagyon jó napot fogott ki, ő is. 9-6-ra kaptam ki, ami szintén nem rajtam múlt, hisz 6 rúgott gól, az nálam már nagyon jó. De sokat kaptam…..sajnos…. Itt megint eszembe jutnak Renato mester szavai, a védekezés pontosabb állításáról, variálásáról, stb. Egyszóval kiestem. A szervezők számításai össze is jöttek, egy kivétellel, ahol a portugál srác nagyon gyenge volt, de abban a csoportban, hogy-hogy nem, egy spanyol barátjuk került. Nehogy már ne haverjuk kerüljön be…. Úgyhogy nekünk be kellett érni az alsóág küzdelmeivel, de ez legalább színes volt. Chile, Spanyolország, Románia, Portugália, Japán, és persze magyar játékosok voltak a második 16-ban. Itt már kijött a magyar fölény. A legjobb négybe csak a román színekben játszó Mártonfi Pisti került. Vele a döntőbejutásért brutál nagy meccset játszottunk, 8-5 arányban győztem le. Nagyon éreztem a játékot, mondtam is magamnak, “ide nekem Levibát!!!”. Erre látom, hogy Levi kikapott Koczor Janitól. Lehet itt hibát követtem el, és úgy gondoltam megvan az alsóházi győzelem, vagy nem tudom mi történt…. ugyanis Jani simán vert engem is a döntőben 5-3-ra. Nagyon jól játszott, nekem meg nem jöttek a gólok. Pedig az elmúlt versenyeinken rendre legyőztem Janit, vagy előtte végeztem….de ma este Jani megállíthatatlan volt! Gratulálok Janika!
A 12 érintéses válogatott csapatbajnokin az elődöntőben ismét a brazil bajnokságban edződött portugál csapattal néztünk farkasszemet. Egyfordulós elődöntőn nyilván a legjobb játékosunk Levibá kapta a portugálok erősségét Rodrigo Moro-t. Én pedig azt a srácot, aki az előző napon, az egyéni versenyen 9-6-ra vert meg. Furcsán alakult sorsolás volt ez ismét. Úgy gondolták ezzel a magyar csapat méregfogát ki is húzták, hisz Levivel mi ketten voltunk, akiknek a 12 érintéses szakág a fő profilja. Persze Matkó Petinek is ez az első számú gombfoci stílus, de neki még kevesebb a tapasztalata a nemzetközi mezőnyben. A másik két pályán az előző nap remeklő Koczor Jani és Farkas Gabi volt. Hajszálon múlott a meglepetés. Ugyanis Levi magabiztosan verte Moro-t, míg én 4-4-es döntetlent játszottam. Mikor lecsipogott az óra a két portugál rohant a másik két pályához és utána nagy sóhajok közepette vették tudomásul, hogy döntőbe jutottak. Pedig Koczor Janinak is hajszálon múlt, hogy hozza az ikszet.
Nem sikerült döntőbe jutnunk, a harmadik helyért a román csapatot legyőztük így bronzérmesek lettünk. Látatlanban a vb előtt aláírtam volna ezt a bronzérmet… viszont így kicsit fáj. Nem is az, hogy nem teljesítettünk jól, hanem az, hogy rendszer szinten nem teljesítettek jól. Mindenki önköltségesen utazott ki, és sokan nem tudtak ott lenni velünk. Pl. egy Pocsay Sanyi, aki ha csapatért kell küzdeni nagyon oda tudja magát tenni játékban, vagy egy kétszeres magyar bajnok, vagy egy Európa-bajnok…. akik kivívták a selejtezőn a vb-n való részvételt,… csak hát az a fránya pénz…. pedig ha ott lettek volna, meggyőződésem, hogy ez a portugál csapat, akik a legerősebb összeállításban léptek asztalhoz, nem játszottak volna döntőt azon a napon! Ez a kis tüske maradt bennem csak, de ezen kívül mindennel elégedett vagyok. Mind a saját mind a többiek teljesítményével. Baromi jó volt a csapatszellem a magyarok közt, a verseny utáni volt is egy kis összetartó sörözés, pizzázás. Beleértve ebbe az erdélyi barátainkat, a brazil Renatot és a spanyol Chapas világbajnok barátunkat is.
A Chapas Klubvilágbajnoki megmérettetésen a DSC csapata a negyedik helyen végzett. Itt még csak ismerkedés volt a játékkal.
Az egyéni versenyen Matkó Peti döntőig menetelt, ott a spanyolok legjobbjával játszott, és sajnos veszített. De nagyon szép teljesítmény volt Petitől. Egy olyan játékban győzte le sorra az ellenfeleit, amit aznap próbáltunk először. Kicsit hasonlít a játék a háromérintéses gombfocinkra, mutatja ezt az is hogy én abban is pocsékul játszom, míg Peti ott is jól játszik. Estig tartott a verseny, én élőben közvetítettem, és nagyon jó volt a hangulat. A döntővel párhuzamosan ment a bronzmeccs, ahol a román színekben játszó Valics Lehel barátunkért izgulhattunk. Végül Lehet legyőzte brazil ellenfelét, igy a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Szép munka volt Peti és Lehel!
A Chapas csapat világbajnokságon a magyar csapat folytatta a jó szereplést. A válogatott gerincét a DSC adta, csatlakozott hozzánk Horváth Imre és Koczor Jani, és ezzel az összefogással meg is szereztük az ezüstérmet!
Összességében nagyon jól éreztem magam ezen a versenyen. Rengeteget tanultam, sokat segítettek a barátaink. Sok dicséretet kaptunk. Például a 2015-ös világbajnok Jefferson azt mondta, hogy évről évre látja a játékunkon a fejlődést. Levinek Viktor Heremann elárulta, hogy taktikailag látja bennünk a fejlődést, hogy most már “brazil” gombfoci aggyal játszunk.
