Fotó: Kiss Annamarie/Hajdú-bihari Napló
„Ennél jobb érzés nincs… Másfél év után került vissza hozzám a bajnoki arany, most már nem adom!”
Ritkán kezdünk sportolói nyilatkozattal tudósítást, Hodossy-Takács Sámuel szavai azonban felülre kívánkoznak. Aki ismeri a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola magasugróját, pontosan tudja, kevés alázatosabb, szerényebb versenyző létezik nála, szombati sikerét követően is elsőként edzőjének mondott köszönetet, a mosolyt pedig táblaszivaccsal sem lehetett volna letörölni az arcáról.
No de ne szaladjunk ennyire előre, tartsuk a kronológiai sorrendet: öt óra előtt néhány perccel tették meg első kísérleteiket az U20-as magyar bajnokság férfi magasugrásának résztvevői, összesen tizenegyen versengtek az elsőségért Miskolcon. Hodossy-Takács utolsóként, 194 centiméteren szállt be a buliba, érdekesség, hogy hárman ekkorra be is fejezték a viadalt, miközben a mi fiunk 207-en hibázott először, de másodjára javított. A mezőny másik debreceni indulója, Török Gergely ezt a magasságot nem tudta átvinni, ám a többiek már korábban búcsúzni kényszerültek, így megkaparintotta a második legfényesebb medáliát, ahogyan az is biztossá vált, hogy Hodossy-Takács Sámuel lesz az U20-as magyar bajnok. Az új generáció dicsérete, hogy az érmesek az U23-asok versenyében is pódiumra állhattak volna, Hodossy-Takács azonban olyan eredményre törekedett, amire a felnőttek között is felfigyelnének: a 210-et második, a 214-et harmadik kísérletre vitte át. A slusszpoén ekkor még hátravolt, már esteledett, amikor az egyéni csúcsot jelentő 217 centiméteren is átjutott a debreceni magasugró, azaz az aranyérem mellé élete legjobb ugrása párosult.
„Alakul ez” – summázta szenzációs teljesítményét Hodossy-Takács Sámuel, mi pedig zárójelben tesszük hozzá, hogy a Sportiskola tehetsége még mindig csak tizenkilenc esztendős… Csak így tovább, Samu!
U20-as Atlétikai Magyar Bajnokság, Miskolc
Férfi magasugrás
- Hodossy-Takács Sámuel (2.17 PB)
- Török Gergely (2.04 SB)
- Kovács Benedek (2.04 PB)
P.G.




