Atlétika: Országos csúccsal magyar bajnok Kozák Luca!

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola klasszisa ötödik országos bajnoki címét zsebelte be 100 gáton szombaton.

0

luca-1-300x183 Atlétika: Országos csúccsal magyar bajnok Kozák Luca!Fotó: MASZ

Idén immár 127. alkalommal rendezik meg az Atlétikai Magyar Bajnokságot, mely eseménynek a budapesti Lantos Mihály Sportközpont ad otthont. Suba László tanítványa már az első napon rekortánra lépett, ám 100 síkon mérettette meg magát, mely számnak a címvédőjeként állt rajthoz. A bombaformában lévő Takács Boglárka viszont ezúttal jobbnak bizonyult Lucánál, akinek meg kellett elégednie az ezüstéremmel.

A második napon rendezték a női 100 gát előfutamait, mely számban címvédőként és csúcstartóként Kozák Luca is rajthoz állt, mint ahogy klubtársa, Kerekes Gréta is. Mindketten futamukat megnyerve kvalifikálták magukat a fináléba. A 18 órakor, szakadó esőben elrajtoló döntőben kettős debreceni siker született, ráadásul módosult a magyar rekord is. Luca kiváló futással, 12.70-nél megállítva az órát, első helyen ért célba, megdöntve a saját maga által tartott országos csúcsot. Kerekes Gréta szintén 13 másodpercen belül teljesítette a távot, 12.97-es idejével felállhatott a dobogó második fokára.

KZT