Az 5. helyen végzett a debreceni női kardcsapat a felnőtt OB-n

Vasárnap a csapatversenyekkel zárult a vívó országos bajnokság a budapesti BOK Sportcsarnokban.

0

Női-kardcsapat-300x138 Az 5. helyen végzett a debreceni női kardcsapat a felnőtt OB-n

Az Interfencing Debrecen SC női kardcsapata nélkülözni kényszerült a felnőtt válogatott Battai Sugárt, így Kónya Csenge, Simon Petronella, Tóth Liliána és Wladimír Véda alkották a kvartettet. A négybe jutásért nem tudott meglepetést okozni a csak utánpótlás korú vívókkal felálló csapat, a Vasas együttese került ki győztesként a csörtéből. Ezután viszont felpörögtek a lányok, és Simon Nelli vezetésével előbb a Vasas 2-t, majd a BVSC 2. alakulatát múlták felül. Utóbbit a végletekig kiélezett 45-44-es csatában sikerült legyőzni. Dávid László tartalékos csapata így végül az 5. helyen végzett a magyar bajnokságon.

A férfi kardcsapatnak majdnem összejött a barvúr, hiszen K. Szabó Mátyás fordítása után az asszó második felében végig az Interfencing vezetett a sokkal esélyesebb BVSC ellen, ám hiába vette át 40-38-as előnnyel a fejező ember, Bányay Marcell, 45-42-re a budapesti klub győzött és jutott a legjobb nyolc közé. A Bányay Marcell, K. Szabó Mátyás és Sápi Vince alkotta csapat a 10. helyen fejezte be a versenyt.

A többi debreceni egyesület, a Békessy Béla Vívó Klub és a Debreceni Sportcentrum párbajtőrcsapatai a 15., 16. és 17. helyen zárták az országos bajnokságot.

Országos csapatbajnokság eredmények:

Női kard: 1. BHSE, 2. BVSC, 3. Vasas

Férfi kard: döntő: Vasas – MTK, bronzmeccs: UTE- Gödöllő

Női tőr: döntő: Törekvés – UTE, bronzmeccs: BHSE – FTC

Férfi tőr: 1. Törekvés, 2. UTE, 3. BHSE

Női párbajtőr: döntő: BVSC – Tata, bronzmeccs: Vasas. BHSE

Férfi párbajtőr: 1. Vasas 2. BHSE 3. Vasas 2