Az akarat meghozta gyümölcsét

Sorozatban második mérkőzését nyerte meg U17-es csapatunk.

0

u17-300x192 Az akarat meghozta gyümölcsét

Első támadásából gólt szerzett Joó Zsolt együttese, Girdán iramodott meg szélen, pontosan adott középre, Kenderesi átvette a labdát, majd a léc alá bombázott. Nem sokáig örülhettek viszont, mert a 4. percben egyenlített a DVTK. A vendégek visszahúzódtak a kapujuk elé, az eredmény tartására törekedtek inkább. Akadémistáink próbálkoztak, de nem találták a zárt védekezés ellenszerét.

Szünet után viszont már többször megbontották a diósgyőri védelmet, több helyzetet is kidolgoztak, de még a kapufa is a vendégeket segítette. Érett azért a gól, ami a 78. percben meg is született, Maruscsák 14 méterről leadott lövését nem tudta hárítani a DVTK kapusa. Ez a találat egyben a győzelmet is jelentette csapatunk számára, teljesen megérdemelten szerezték meg a három pontot.

DVSC-DLA – DVTK: 2:1 (1:1)

DVSC-DLA: Csordás, Csige, Csáki, Tordai, Gellén, Kenderesi, Balla, Maruscsák, Girdán (Bökönyi 83’), Mező, Baráth (Figezczki 58’)

Edző: Joó Zsolt

Gólszerzők: Kenderesi 1’, Maruscsák 78’

Joó Zsolt: Jól kezdtük a mérkőzést, egy szépen felépített támadás végén megszereztük a vezetést, de ellenfelünk szinte azonnal kiegyenlített. Az első félidőben nem úgy játszottunk, ahogy szerettem volna, a Diósgyőr stabilan védekezett, nehéz volt feltörni a védelmüket, de 1-2 lehetőségünk így is akadt. Szünet után viszont feljavult a játékunk, több helyzetet kidolgoztunk, többször is a kapufát találtuk el. Nagyot küzdöttünk, nagyon akartunk, ennek meg is lett az eredménye, sikerült megnyernünk a találkozót. Nehéz mérkőzés volt, de teljesen megérdemelten győztünk. Nagyon kellett ez a három pont, ez jó hatással van az önbizalmunkra, remélhetőleg ad egy lendületet és a hátralévő mérkőzéseken is eredményesek tudunk lenni. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez.