Az aktuális Európa-bajnok tudta csak megállítani Katát

Mihály Kata legjobb magyarként egészen a dobogó harmadik fokáig menetelt.

0

mihálykata-300x166 Az aktuális Európa-bajnok tudta csak megállítani Katát

Erős mezőny gyűlt össze a hétvégén Horvátországban, ahol 152 induló részvételével szatellit-világkupát rendeztek a női párbajtőrözők részére.

Pástra lépett Splitben többek között két egyéni világbajnok (az orosz Gudkova és az észt Beljajeva), orosz és észt válogatottak, a német és a román nemzeti csapat. Ott volt a megmérettetésen a Békessy Béla Vívó Klub három remek párbajtőrözője is, Mihály Kata, Fedor Tamara és Kálmán Gyöngyvér is.

Kata szuper formát mutatott, szinte végigverte az egész mezőnyt. Igaz, a csoportmeccseket 3/3-as mutatóval zárta, de utána a legjobb 64 közé jutásért 15:9-re verte Kolczonay Júliát. A következő körben a német Stahlbergen jutott túl (15:11), majd a 16-ba is beverekedte magát, miután kiélezett küzdelemben 15:14-re múlta felül Szabó Rékát. A nyolcaddöntőben leiskolázta Ladányi Nellit (15:3), a nyolc között pedig az orosz Komarovát gyűrte le 15:13-ra. Az elődöntőben tudták csak megállítani, az aktuális Európa-bajnok észt Lehis 15:8-ra nyert a legjobb magyarként, bronzéremmel záró Mihály Kata ellen. A versenyen értékes világranglista pontokat is szerzett a debreceni kiválóság, és az eredmény nem mellesleg a hazai válogatóba is beszámított.

Tami 4/2-vel, Gyöngyvér pedig 5/1-gyel zárta a csoportmérkőzések sorát, vagyis mindketten továbbjutottak. A 64 között azonban már nem lehettek ott, hiszen Fedor 15:11-re kikapott az olasz Roatoval szemben, míg Kálmánt a hongkongi Ho győzte le 15:8-ra.

Komoly célok

A verseny előtt Veronában készülhettünk néhány napig. Nagyon hasznos volt a mini edzőtábor, más stílusú vívókkal tréningeztünk, illetve jó hatással volt rám, hogy kiszakadtam kicsit a megszokott környezetből. Ott volt Splitben a külföldi és magyar mezőny krémje, vagyis komoly kis társaság gyűlt össze. A csoportkörben még nyögvenyelősen ment számomra a vívás, nem tudtam elvonatkoztatni attól a gondolattól, hogy ez az első éles megmérettetésem az új szezonban. De később már sikerült kikapcsolnom, és csak arra koncentrálni, éppen kit kell legyőznöm, és miként tudom ezt megtenni. Akadt könnyebb és nehezebb asszóm is, végül az észt lány ellen maradtam alul, akivel szemben egyébként korábban már sikerült nyernem. Összességében elégedett vagyok magammal, bár mikor kikap az ember, nem lehet teljesen felhőtlen az öröme. Úgy érzem, jó formában vagyok, az alapozás remekül sikerült, járok sportpszichológushoz is, ez is a hasznomra van. Még csak most kezdődött az idény, remélem, egyre jobban belelendülök majd. Hamarosan a Magyar Kupában kell bizonyítanom egyéniben és csapatban is, aztán Észtországban lesz az első világkupa. Az idei célom, hogy visszakerüljek a válogatottba, és hogy kivívjam a jogot a budapesti világbajnokságon való indulásra – mondta el Mihály Kata.

Elégedett a tanítványokkal

Roppant erős mezőnyben bizonyítottak a lányok, sok világbajnok és Eb-érmes is indult a versenyen. Kata a legjobb magyarként zárt, ami nagyon nagy büszkeség számunkra, és jó előjel a folytatást illetően. Tami és Gyöngyvér is nagyon szépen helytálltak, a selejtezőkben komoly versenyzőket vertek. Kifejezetten elégedett vagyok a vk-n nyújtott teljesítményükkel. A következő komoly felnőtt megmérettetés a két hét múlva esedékes Magyar Kupa, ahol csapatban is pástra állnak a lányok. Előtte pedig még Gyöngyvér jövő héten a saját korosztályában Európa Kupán fog szerepelni, ahol első ízben öltheti magára a címeres melegítőt, hiszen tagja a kadet csapatnak – értékelt Serra Bendegúz, egyesületünk szakmai igazgatója, aki maga is elkísérte tanítványait Splitbe.